Hirdetés

A lövéskor senki sem sérült meg. A repülőgép nem rongálódott meg, és állapotának ellenőrzése után visszatért Prágába – erősítette meg szerdán a közszolgálati Cseh Televízió korábbi jelentését Magdalena Dvoráková, a cseh hadsereg vezérkarának szóvivője és Ivana Nguyenová, a fegyveres testületeket ellenőrző bizottság (GIBS) szóvivője.

„Az egyik rendőr szolgálati fegyveréből lövés dördült el, nagy valószínűséggel véletlenül, ennek ellenére az eset körülményeit kivizsgáljuk” – mondta Ivana Nguyenová.

Az incidens a brüsszeli repülőtéren történt, amikor a gép fedélzetén összesen 22 személy tartózkodott, beleértve Babis kormányfőt is.

A szolgálati fegyver akkor sült el, amikor a testőr az előírásoknak megfelelően ki akarta venni belőle a töltényeket, hogy fegyverét átadja a pilótának – írta az Aktuálne.cz hírportál, amelynek tudósítója a repülőgépen tartózkodva szemtanúja volt az esetnek.

A kapitány, miután több mint egy órán keresztül átnézte a gépet, megállapította, hogy az sértetlen és képes visszarepülni Prágába. „A lövedéket megtaláltuk. A repülőgép testét nem sértette meg” – jelentette a kapitány. A nyilvánosságra került értesülések szerint a lövés az élelmiszerhordó kocsit találta el.

Hasonló, de sokkal súlyosabb eset történt egy cseh kormányzati gépen 1994-ben Svédországban. Antonín Baudys védelmi miniszter egyik testőre akkor szintén véletlenül és akaratlanul olyan szerencsétlenül sütötte el pisztolyát, hogy a golyó átfúrta a gép padlózatát, majd az alatta lévő üzemanyagtartályt. A kifolyó üzemanyag elöntötte a gép csomagterét, és a stockholmi tűzoltóknak csak többórás munkával sikerült rendet tenni.