A nyugat-afrikai ország demokratikusan megválasztott államfőjét az elnöki palotában tartják fogva a feleségével és a fiával együtt július 26. óta, amikor a fellázadt elnöki gárda tagjai házi őrizetbe helyezték. A közlés szerint a rezidencián nincsen folyó víz, áram, s a család nem jut friss élelmiszerekhez és orvosi ellátáshoz sem.

Hirdetés

A Nigeri Párt a Demokráciáért és Szocializmusért (PNDS-Tarayya) közleményben szólított fel országos mozgósításra az elnök és hozzátartozói megmentése érdekében.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon beszélt kedden Mohamed Bazoummal a legutóbbi diplomáciai erőfeszítésekről – olvasható egy közleményben, amely szerint az amerikai diplomácia feje „hangsúlyozta, hogy Bazoum elnöknek és a családjának a biztonsága elsődleges fontossággal bír”.

A nigeri junta a héten elutasította a nemzetközi közvetítései javaslatokat. Szerdán azzal vádolta meg az egykori gyarmattartó Franciaországot, hogy destabilizálni akarja az országot és megsértette annak légterét, amit Párizs tagad.

Korábban írtuk

A katonai vezetés mindazonáltal szerdán Niameyben találkozott Bolu Tinubu nigériai elnök két küldöttjével – közölte egy nigériai kormányilletékes. Tinubu a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) soros vezetője is.

Az észak-nigériai Kano állam volt emírje, Sanusi Lamido Sanusi a nigériai állami televízióban bejelentette, hogy Nigerben tartózkodott szerdán, „tárgyaltak Abdourahmane Tiani tábornokkal, az államfővel”, és a tábornok által Tinubu elnöknek címzett „üzenettel” térnek vissza.

„Azzal a reménnyel tértünk vissza, hogy az érkezésünk megnyitja az utat a nigeri és nigériai vezetők közötti valódi tárgyalások előtt – tette hozzá a volt emír, aki hangsúlyozta, hogy ”nem a kormány küldöttje„.

Az ECOWAS csúcstalálkozója csütörtökön ül össze Abujában, hogy felmérje a nigeri helyzetet. Bola Tinubu biztosított arról, hogy a diplomácia a legjobb út, de nem zárt ki egy katonai beavatkozást sem.