Fotó: ShutterStock/Frederic Legrand – COMEO
Hirdetés

A francia elnök kijelentette: a bizottság elnökével együtt egységesen próbálják majd meggyőzni a pekingi vezetést: gyakoroljon nyomást Moszkvára annak érdekében, hogy véget vessen ukrajnai háborújának.

Macron a sajtótájékoztatón hangsúlyozta annak a most született uniós megállapodásnak a fontosságát, amelynek értelmében az EU közös beszerzésen keresztül egy év alatt egymillió lőszert fog biztosítani az ukrán védelmi erőknek. Kiemelte, hogy az uniós csúcson a tagállamok megerősítették eltökéltségüket abban, fellépnek az Ukrajnában elkövetett bűncselekmények büntetlensége ellen, és támogatják a nemzetközi bíróságok munkáját ezen a területen.

Az energiaügyekről szólva a francia államfő azon a véleményen volt, hogy az EU a számos borúlátó előrejelzéshez képest sokkal jobb helyzetben lesz a tél végén, mivel a gázkészleteket továbbra is feltöltve tartják. Kiemelte, hogy Franciaország nagymértékben befektetett a megújuló energiába, de felhívta a figyelmet az atomenergia dekarbonizációs folyamatokban játszott fontos szerepére is.

Az uniós csúcs euróövezettel foglalkozó pénteki tanácskozásával kapcsolatban elmondta, hogy a tagállami vezetők, Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank elnökével tárgyaltak az európai bankszektor helyzetéről. Macron hangsúlyozta: az európai bankrendszer szilárd alapokon áll az e területre vonatkozó uniós szabályozásoknak köszönhetően. „Tanultunk a múltbeli válságokból. Ma az euróövezet az a terület, ahol a bankok a legstabilabbak, mert szoros figyelemmel követték a 2008-as pénzügyi válságból eredő banki szolvencia- és likviditási mutatókat.”

Korábban írtuk

Emmanuel Macron hazájának belpolitikai helyzetére is kitért. Elmondta, hogy az ő kérésére halasztják el III. Károly brit uralkodó és hitvese, Kamilla királyné párizsi látogatását, amely vasárnaptól szerdáig tartott volna, mert a nyugdíjreformok elleni tüntetések miatt „komolytalan lett volna” azt fenntartani. „A francia kormány olyan körülmények között szeretné vendégül látni a brit uralkodót, amelyek ”méltóak a két ország baráti viszonyához„ – jelentette ki. Felvetette, hogy a királyi pár a nyár elején látogathatna Franciaországba, és megerősítette, hogy részt fog venni az új brit uralkodó koronázási ceremóniáján.

Hangsúlyozta azt is, hogy a francia parlament a tüntetések ellenére is működik. ”Haladunk előre, az ország nem állhat meg„ – hangsúlyozta. Elítélte az erőszakos demonstrációt, és támogatásáról biztosította a rendvédelmi szerveket, akik véleménye szerint ”példamutató munkát„ végeznek.