„Próbaidőt fogok kapni, az ügyet pedig ejtik, regisztrálnom sem kell” – jelentette ki Tubbs az egyik felvételen. A vonal másik végén az apja megkérdezte, hogy valóban nem kell-e regisztrálnia, mire Tubbs megerősítette, hogy nem kell, semmit sem fognak csinálni vele, ezután pedig nevetett.

Hirdetés

A 26 éves transznemű gyermekmolesztáló, Hannah Tubbs büntetését a múlt hónapban szabták ki, miután bűnösnek vallotta magát egy tízéves kislány molesztálásában, ami 2014-ben történt. A börtönben készült felvételeken kárörvendően nyilatkozott enyhe büntetéséről – írja a hirado.hu.

Tubbs azzal dicsekedett, hogy George Gascón demokrata kerületi ügyész politikájának köszönhetően semmi sem fog történni vele, miután bűnösnek vallotta magát. Azon nevetett, hogy nem kell visszamennie a börtönbe, és szexuális bűnözőként sem regisztrálják.

James Tubbs – aki éppen akkor töltötte be a 18. életévét – 2014-ben a Denny’s étterem női mosdójában molesztált egy akkor tízéves kislányt. Nyolc évvel a bűncselekmény után tartóztatták le, az ügyészek szerint pedig nőként kezdte azonosítani magát – ismerteti a portál.

George Gascón ügyész hivatala elutasította az ügy felnőtt bíróságon való tárgyalását, mivel a hivatal szerint gyerekeket nem szabad felnőttként állítani bíróság elé. Tubbs két év letöltendő börtönbüntetést kapott, amit a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, és nem kell regisztráltatnia magát szexuális bűnözőként sem.

Tubbs áldozata szerint az, ahogyan Gascón az ügyet kezelte sértő és igazságtalan volt vele szemben. Elmondta, az, amire 2014-ben kényszerítette a transznemű nő, borzasztó volt, és felnőttként kellene bíróság elé állítani. Az áldozat szerint az is igazságtalan, hogy nőként állítsák bíróság elé, 2014-ben ugyanis egyáltalán nem annak megfelelően viselkedett – számol be a hirado.hu.

További részleteket a közmédia hírportálján, IDE KATTINTVA olvashatnak.

Korábban írtuk