Az állásfoglalás emlékeztetett, hogy az uniós bíróság döntése értelmében az EU a tagállamokat tömörítő Tanács egyhangú határozata nélkül is ratifikálhatja az egyezményt. A szöveget megszavazó képviselők szerint az Európa Tanács égisze alatt kötött egyezmény továbbra is kulcsfontosságú eszköz a nemi alapú erőszak, köztük a családon belüli erőszak felszámolásában. A képviselők határozottan bírálják egyes tagállamoknak az egyezmény alkalmazása érdekében már meghozott intézkedések visszavonására irányuló kísérleteit. Elítélik továbbá, hogy egyes tagállamokban visszalépések történtek a nők jogai terén, például Lengyelország „de facto” abortusztilalmat vezetett be, és az egyezményből is ki kíván lépni.

Hirdetés

Az állásfoglalás felszólította Bulgáriát, Csehországot, Magyarországot, Lettországot, Litvániát és Szlovákiát hogy haladéktalanul ratifikálja az egyezményt.

Az Európa Tanács 2011-ben fogadta el a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt, amely az első ilyen jellegű nemzetközi megállapodás a nők védelmében. A megállapodás 2014. augusztus 1-jén lépett hatályba. Magyarország 2014. március 14-én írta alá az egyezményt, de nem ratifikálta.

Korábban írtuk