Hirdetés

Erdogan úgy vélte, az Európai Unió nem tudott korrekt módon viszonyulni a jelenlegi gázai helyzethez, és ennek következtében „mélyen megrendült a bizalma” az unióban. Szerinte az európai országok azért állnak Izrael mellé, mert úgy érzik, „adósságuk” van a holokauszt miatt.

Erdogan pénteken beszélgetett újságírókkal Kazahsztánból hazafelé tartva, a repülőgépen. Nyilatkozatában ismét kitért arra a fogadkozására, hogy megszakít minden kapcsolatot Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel az izraeli hadsereg Gázai övezeti hadműveletei miatt.

„Netanjahu már nem olyan ember, akivel mi tárgyalni tudnánk” – fogalmazott Erdogan. Hozzátette azt is, hogy nincs szó a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról Izraellel, mert a teljes szakítás szerinte a nemzetközi diplomáciában lehetetlen volna.

A török államfő elmondta: Ibrahim Kalin, a török hírszerzés vezetője folyamatosan egyeztet az izraeli hatóságokkal és a palesztin Hamász vezetőivel is annak érdekében, hogy véget vethessenek a háborúnak. Erdogan szerint Netanjahu felelős elsődlegesen a vérontásért, és „már elvesztette saját állampolgárainak támogatását is”.

Erdogan bejelentette: Ebrahim Raiszi iráni elnök november végén Törökországba látogat, hogy a gázai helyzetről egyeztessen. A török elnök kiemelte, hogy az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közelgő rijádi csúcstalálkozóján meg fogják vitatni, miként tudnák kieszközölni tűzszünet létrejöttét a Gázai övezetben.

Korábban írtuk

A török elnök kitért arra is, hogy amennyire csak lehetséges, igyekszik előmozdítani a svéd NATO-csatlakozás parlamenti ratifikációját, de megjegyezte, hogy Stockholm szerinte még mindig nem tette meg a szükséges lépéseket a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár fegyveres szervezet svédországi tevékenységével kapcsolatban.

A török külügyminisztérium közben szombaton bejelentette: Törökország konzultációra hazarendelte tel-avivi nagykövetét tiltakozásul „a Gázai övezetben élő civilek folytatódó izraeli bombázása” következtében kialakult „humanitárius tragédia” miatt. A külügyi tárca közleményében kifogásolta, hogy Izrael saját döntésének igazolása érdekében „nem hajlandó meghallani azokat a hangokat, amelyek tűzszünetet és a humanitárius segélyek akadálytalan célba jutását szorgalmazzák”.