Fotó: MTI/EPA/Hou Hvi Jung
Recep Tayyip Erdogan török elnök sajtóértekezlete a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozóján az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2022. november 16-án.
Hirdetés

A közlemény szerint Erdogan a beszélgetés során azt mondta: a gabonafolyosó keretében hozzáláthatnak ahhoz a munkához, amely más élelmiszerek, majd fokozatosan más áruk exportját tenné lehetővé.

A két vezető emellett energiaügyi kérdésekről, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális ügyekről, köztük a terrorizmus elleni harcról is egyeztetett.

Utóbbival kapcsolatban Erdogan a 2019 októberében Szocsiban aláírt török-orosz tűzszüneti megállapodás fontosságára emlékeztette orosz hivatali kollégáját, amelynek értelmében a török-szíriai határ szíriai oldalát 30 kilométeres sávban meg kell „tisztítani” az Ankara által terroristának tekintett észak-szíriai kurd milíciáktól. A török államfő hangsúlyozta, hogy országa továbbra is célpontja a kurd fegyveresek terrortámadásainak.

Törökország november 20-án légicsapássorozatot indított az északkelet-szíriai kurd hadállások ellen. Később Erdogan többször hangoztatta, hogy Ankara „a megfelelő pillanatban” újabb szárazföldi hadműveletet indíthat a régióban. A fenyegető offenzíva tükrében Oroszország csapatokat küldött Tell-Rifát város térségébe, amelyet kurd erők ellenőriznek.

Korábban írtuk