Erdoğan kiemelte: Svédország a saját biztonsága érdekében akar NATO-tag lenni, Törökország pedig olyan Svédországot akar látni, amely támogatja Ankara biztonsági aggályainak eloszlatását.

Hirdetés

A török államfő egyúttal hangsúlyozta: őszintén remélik, hogy a vállalásokat tartalmazó, júniusban aláírt memorandum hiánytalan végrehajtását követően megvalósul Svédország NATO-tagsága, és a török-svéd kapcsolatok szövetségi dimenzióval bővülnek.

Korábban írtuk

Kristersson arról beszélt, hogy az eszmecserén a Törökországgal szembeni biztonsági fenyegetésekre koncentráltak.

A svéd kormányfő kijelentette: Svédország be fogja tartani Törökországnak tett összes vállalását NATO-csatlakozása érdekében.

Kristersson Törökországnak a terrorizmussal kapcsolatos aggályaira vonatkozóan aláhúzta, hogy Svédország szeretne segíteni Törökországnak a terrorizmus elleni harcban, és különösen annak szabályozását illetően ez év végén és a jövő év elején nagy lépéseket fog tenni. Biztosította továbbá Erdogant: Svédország érti, hogy Törökország véres háborúban áll a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettel, amelynek törökök ezrei estek áldozatául.

Ma már Svédország is meglehetősen jól tudja, mit jelent a terrorizmus, ezért nagyon komolyan veszik Törökország helyzetét – nyomatékosította Kristersson.

Ankara korábban azért vétózta meg Svédország NATO-csatlakozását, mert szerinte Stockholm a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat, egyebek között a PKK-t, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban, és Ankara a terrorszervezet határon túli tevékenységeire is súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint.