Erdogan a muszlimok számára előírt déli imát követően újságíróknak azt mondta, hogy a kínai hatóságok jóváhagyták az oltóanyag második adagjának leszállítását. A török államfő pénteki bejelentése némileg váratlan, mert Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda késő este kiadott, részben a vakcinabeszerzésekről szóló közleményében nem jelezte előre a közeljövőben esedékes szállítmányt.

Hirdetés

A török vezetés összesen 50 millió adagot rendelt a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített vírusokon alapuló oltóanyagából. Az első hárommillió adag december végén érkezett meg a kis-ázsiai országba. A szállítmány bevizsgálása két héten át tartott. A török gyógyszerfelügyelet múlt szerdán engedélyezte a CoronaVac vészhelyzeti alkalmazását, majd múlt csütörtökön megkezdődött a lakosság tömeges beoltása. A beoltottak száma e hét szerdán meghaladta az egymilliót, jelenleg pedig 1 millió 192 ezren áll a mutató. Eddig túlnyomórészt egészségügyi alkalmazottaknak, valamint kisrészt idősotthonokban élőknek és dolgozóknak, továbbá 85 év felettieknek adták be az oltóanyagot.

Az ország lakossága nagyjából 83 millió, így a jelenleg beoltottak a népesség körülbelül 1,44 százalékát teszik ki. A kínai CoronaVac védőoltást két részletben, 28 nap eltéréssel kell az emberi szervezetbe juttatni.

A török egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint az elmúlt napban újabb 6289 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a halálos áldozatok száma 153 volt. Az új esetek napi száma december elején még 30 ezer felett járt, a haláleseteké pedig december 23-án érte el a csúcsát, amikor 259-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben.

Korábban írtuk