A friss adatok szerint a 2018-as 53 százalék helyett most 76 százalékos a voksolási kedv, ami kiemelkedően magas, jóval meghaladja az uniós átlagot. Román elemzők egyelőre kétkedve tekintenek a most megjósolt magas részvételi arányra, ugyanakkor többen az AUR népszerűségét látják a számok mögött. A bukaresti sajtóban olyan elemzői vélemények is vannak, melyek szerint az úzvölgyi katonatemetőben rendezett randalírozás egy főszereplőjeként is ismert George Simion vezette AUR-nak a győzelemre is esélye van az EP-megmérettetésen – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Dan Tapalaga, a G4Media portál publicistája szerint a román szélsőségességet az európaival ellentétben a politikai rendszer segített terjeszteni a társadalomban. 

Senki sem küzd valójában az AUR ellen, inkább a növekedésüket segítik elő, ahelyett, hogy a médiában, illetve politikailag elszigetelnék. Ez a felelőtlen játék hatalmas kockázattal jár

– írta az újságíró, aki úgy látja, a Simion-féle párt idővel kicsúszhat az ellenőrzés alól, ahogy más olyan szereplőkkel is történt, akiket rendszer hozott létre. Mint fogalmazott, majdnem mindegyik ilyen kreálmány végül a mozgatói ellen fordult.

Az eredeti cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján érhető el.

Korábban írtuk