Hirdetés

A BNS litván hírügynökség ismertetése szerint Laanet telefonon beszélt Agne Bilotaita litván belügyminiszterrel, és ajánlott segítséget a válság rendezéséhez. Azt mondta, hogy Litvánia Észtország szövetségese, és azonnali segítséget nyújt neki a válságban.

A litván külügyminisztérium szombaton arról tájékoztatott, hogy Gabrielius Landsbergis külügyminiszter a válságról egyeztetett telefonon Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével. Azt mondta, hogy Litvánia intenzíven foglalkozik a krízis megoldásával, de az uniós intézményeknek is a lehető legnagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, tárgyalva azokkal a közel-keleti és afrikai országokkal, ahonnan a migránsok érkeznek.

A visegrádi négyek külügyminiszterei hétfői komáromi találkozójukon megállapodtak abban, hogy összehangoltan segítséget nyújtanak Litvániának. Lengyelország csütörtökön bejelentette, hogy humanitárius konvojokat küld Litvániába.

Szombaton Prága is bejelentette, hogy segélyt továbbít a balti országba: a cseh belügyminisztérium húsz sátrat, száz tábori ágyat, ötszáz takarót és ugyanennyi hálózsákot küld. A 3,2 millió korona (450 millió forint) értékű segély még a nap folyamán megérkezik Vilniusba. Jan Hamácek cseh belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a migránsporbléma felhasználását nyomásgyakorlásra az Európai Unióra vagy tagországaira.

Korábban írtuk

Az év eleje óta a litván-fehérorosz határon 2470 határsértőt vettek őrizetbe, harmincszor többet, mint tavaly egész évben.

Május végén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy országa eddig feltartóztatta a szomszédos államba tartó illegális migránsokat, útját állta a drogcsempészetnek, de tekintettel az országra gyakorolt nyugati nyomásra, a hatóságok meggondolhatják magukat.

Vilnius azzal gyanúsítja Minszket, hogy Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be – többségében iraki – migránsokat, hogy aztán illegálisan az unió területére küldje tovább őket. Az Európai Unió képviselői azt vetették a fehérorosz hatóságok szemére, hogy szándékosan beengedik az illegális migránsokat Litvánia területére.