Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.
Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.
Hirdetés

Az Eurostat beszámolója szerint a nemzetközi védelemben részesítettek legnagyobb csoportja, 27 százalékuk tavaly is – mint ahogy évek óta – szíriaiak voltak, szám szerint 78 600-an. Őket a 40 ezret meghaladó afgán (14 százalék) és a közel 38 ezer venezuelai (13 százalék) követte. A venezuelaiak száma 2019-ben közel 40-szeresére nőtt a 2018-as adatokhoz képest, akkor csaknem ezer venezuelai kapott nemzetközi védelmi státuszt az unió valamely tagországában.

A befogadottak között voltak még mások mellett irakiak, törökök, eritreaiak, szomáliaiak, nigériaiak és irániak, valamint pakisztániak.

A menekültstátus pozitív elbírálásában részesült szíriaiak 71 százalékát – mintegy 56 ezer embert – a korábbi évekhez hasonlóan Németországban regisztrálták. Az afgánok 41 százalékát, mintegy 16 ezer embert szintén Németország fogadott be. A venezuelaiak túlnyomó többségét, 94 százalékát, összesen 35 ezer embert Spanyolországban vették nyilvántartásba.

A tagállamok mintegy 21 200 embert fogadtak be az uniós áthelyezési és áttelepítési program keretében.

2019-ben a legtöbb pozitív döntést, szám szerint 116 ezret Németország hozta meg. Franciaországban 42 ezer, Spanyolországban 38 500, Olaszországban 31 ezer pozitív elbírálás született.

Az uniós statisztikai hivatal szerint 2019-ben Magyarország elsőfokú határozatban 60 esetben bírált el pozitívan menedékkérelmet, a többi között 20 iráni, 10 afgán és 5 pakisztáni kérelmet.