Giorgia Meloni úgy vélte, az emberi életekkel is kereskedő csempészszervezetekkel szembeni harc meghatározza kormányának identitását és politikai kultúráját.

Hirdetés

„Évek óta hangoztatjuk, hogy Európának cselekednie kell, mivel Olaszország nem fogadhatja el többé, hogy az embercsempészek döntsék el, ki léphet be hozzánk” – jelentette ki Meloni.

Megjegyezte, hogy Franciaország és Németország „saját határain vizsgálja meg, ki jogosult és ki nem a belépésre, ki képvisel hasznos munkaerőt a vállalatok számára és ki nem”. Olaszországban viszont – hangoztatta – a szelektálás a tengeri útvonalon történik, és a migránshajókat mozgató embercsempészek döntenek.

Úgy vélte, Olaszország nem maradhat az egyedüli, amelynek „meg kell fizetnie az Afrikából érkező migránsáradatért”.

Korábban írtuk

Giorgia Meloni a jelenlegi migrációs helyzetet „kezelhetetlen” méretűnek nevezte, és a tartózkodásra nem jogosult migránsok kollektív kitoloncolását sürgette az Európai Uniótól.

Csatlakozott Antonio Tajani külügyminiszter korábbi kijelentéséhez, aki meghatározott számú bevándorló legális belépését javasolta, szakmai képzés biztosításával. Giorgia Meloni kijelentette: abszurd, hogy a multinacionális vállalatok külföldieket alkalmaznak olasz munkaerő hiányában, mivel az olaszok inkább a munkanélküli segélyt vagy a korábbi kormánytól bevezetett alapjövedelmet választják.

Az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökeként miniszterelnökké lett Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy kormánya 2023-ban is folytatja a fegyverszállítmányok küldését Ukrajnába, és abban szövetségesei, a Matteo Salvini vezette Liga és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) támogatására is számít. A háború kirobbanása óta Róma már hat szállítmányt küldött Ukrajnába, melyek értéke 450 millió euró.

A pandémia utáni gazdasági helyreállításra kapott európai uniós forrásokkal kapcsolatban Giorgia Meloni elmondta, hogy az év végéig megvalósítandó ötvenöt projektből az előző, Mario Draghi vezette olasz kormány harmincat hagyott hátra. Éppen ezért Giorgia Meloni az EU-pénzek „gyorsabb és könnyebb” felhasználását sürgeti.

Ami az olasz partokhoz érkező civilhajókat illeti, Antonio Tajani a La Stampa című napilapnak azt mondta, nem tudja, mi lesz Róma válasza a következő migránsokkal teli NGO-hajó kikötési kérelmére, de „mindenkinek tiszteletben kell tartania a szabályokat, a nem kormányzati szervezeteknek is”.

Tajani hozzátette: úgy érzi, Európa is kezd rádöbbenni, hogy a háborút nem Róma indította az NGO-kal szemben, hanem pont fordítva történt.

Jelenleg az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója, a Geo Barents van úton a Földközi-tengeren Líbia irányában, és ismét tengeren a német felségjelzésű Humanity1 is, amely a szicíliai Augusta kikötőjéből kelt ismét útra.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint december elsejéig több mint 94 ezren érkeztek a tengeri útvonalon, a tavalyi majdnem 63 ezerrel szemben. Két évvel ezelőtt az év első tizenegy hónapjában valamivel több mint 32 ezren érkeztek az olasz partokra.