Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Járókelőkre lőtt egy férfi szerda délután a Franciaországhoz tartozó Korzikán, Bastia egyik déli kerületében. A támadásban egyes források szerint öten, más információk szerint heten megsebesültek, egyikük sérülése súlyos – jelentették francia hírportálok.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az első hírek öt, illetve hét sérültről szóltak. Rendőrségi források később megerősítették, hogy heten sérültek meg a támadásban, közülük egy ember a kórházba szállítás közben életét vesztette, egy másik sérültet pedig jelenleg műtenek.  

A Corsematin regionális lap portálja szerint a férfi késsel is megtámadta a járókelőket. A sérültek között van egy rendőr is.

A gyanúsított elbarikádozta magát abban az épületben, amelyikben lakik. A helyszínen rendőrségi akció van folyamatban, az épületet nagy erőkkel vették körbe a rendőrség és a csendőrség erői, és megpróbálnak kapcsolatba lépni a férfival.  

A rendőrség feltételezése szerint nem terrorcselekmény történt, de a támadó indítékai egyelőre nem tisztázottak. 

A BFM hírtelevízió úgy tudja, hogy a gyanúsított egy 70 éves helyi lakos, a férfi büntetett előéletű, köztörvényes bűncselekmények és emberölés miatt ítélték el korábban, rendszeres konfliktusban állt a szomszédjaival.