Az incidens a város San Isidro nevű templomában, illetve annak közelében történt. Az El Mundo című spanyol napilap tudomása szerint a szamurájkarddal vagy bozótvágó késsel felfegyverkezett marokkói származású férfi négy embert megsebesített. A gyanúsítottat elfogták.

Hirdetés

Az első értesülések szerint a plébános súlyos sérüléseket szenvedett. A halálos áldozat sekrestyésként szolgált.

„A tényeket kivizsgálják és kielemzik, de egyelőre nem lehet megállapítani a támadás természetét” – közölte a spanyol belügyminisztérium. Az RTVE közszolgálati televízió szerint ugyanakkor a hatóságok nem zárják ki a terrorista indítékot.

Korábban írtuk