A koronavírus-járvány újabb veszélyforrás a migráció szempontjából, mert azokat az országokat hozza még nehezebb helyzetbe, ahonnan amúgy is migránsok tömege érkezett Európába – hívta fel a figyelmet a tárcavezető görög kollégájával, Níkosz Déndiasszal közös sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter kiemelte: Görögország és Magyarország az Európai Unió külső határait védi, miközben az elmúlt öt évben folyamatosan szembesülnie kellett a migráció jelentette kihívásokkal, veszélyekkel és biztonsági fenyegetésekkel.

A miniszter jelezte: véget kellene vetni minden olyan brüsszeli megnyilvánulásnak, amelyet a migránsok meghívásként értelmezhetnek, és egyértelművé kell tenni, hogy a határsértés bűncselekmény, amelyet a nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően szankcionálni kell.

Hirdetés
🇬🇷🇭🇺Görög – magyar külügyminiszteri sajtótájékoztató

🇬🇷🇭🇺 Görög – magyar külügyminiszteri sajtótájékoztató

Gepostet von Szijjártó Péter am Donnerstag, 9. Juli 2020

A magyar diplomácia vezetője elmondta: Budapest és Athén egy pontban nem ért egyet, és ez a kötelező letelepítési kvóta, amelyet Magyarország semmilyen formában sem fogad el.

„Ugyanakkor készen állunk arra, hogy segítséget, fejlesztési támogatást nyújtsunk azon országok számára, ahonnan a bevándorlók megindulnak” – húzta alá.

Szijjártó Péter közös finanszírozású fejlesztési programok létrehozását javasolta Déndiasznak, amelyekkel javíthatnák a közel-keleti keresztény közösségek biztonságát és életkörülményeit.

Emellett a felek aláírtak egy turisztikai megállapodást, és az energetikai együttműködés szorosabbra fűzéséről is szó esett. Ez utóbbi a görög és a magyar gázvezeték-hálózat közötti összeköttetés megteremtésével valósulhat meg. Ha minden a tervek szerint halad, ez 2022-2023-ra új forrást jelenthet az energiaellátásban – mutatott rá a külügyminiszter.

Korábban írtuk