Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután az uniós tagságról éppen hét éve, 2016. június 23-án rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.

Hirdetés

Az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával, 2020 végén az ország az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem akarta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.

A Tony Blair Institute for Global Change nevű politikai-közéleti elemzőműhely – amelyet Tony Blair volt brit miniszterelnök, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egykori vezetője alapított – a referendum csütörtöki évfordulójára elvégzett országos felmérésében kimutatta, hogy a brit választók 53 százaléka tartja rossz döntésnek a kilépést az EU-ból, és mindössze 34 százalék gondolja ma is helyénvaló lépésnek a Brexitet.

A felméréshez fűzött elemzésében a ház kiemeli: az átrendeződés egyrészt annak az eredménye, hogy azok közül, akik 2016-ban a kilépésre voksoltak, 18 százalék most már elhibázottnak tartja Nagy-Britannia távozását az EU-ból, másrészt annak, hogy az időközben – koruk alapján – választásra jogosulttá vált fiatalok hozzáállása markánsabban EU-párti az országos átlagnál.

Korábban írtuk

A Blair-intézet kutatása kimutatta azt is, hogy ha „most” újabb népszavazást tartanának arról, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU-n kívül, vagy lépjen vissza az unióba, a brit választók 51 százaléka az újbóli EU-csatlakozásra voksolna, és csak 36 százalék adná szavazatát a kívül maradásra.

A felmérés szerint a brit választók 78 százaléka szeretné, ha hazája szorosabbra fűzné kapcsolatait az EU-val – például úgy, hogy visszalép az unió egységes belső piacára -, és alig 7 százalék válaszolta azt, hogy megfelelőnek tartja Nagy-Britannia és az Európai Unió jelenlegi viszonyrendszerét.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov ugyancsak a népszavazás hetedik évfordulójára elvégzett, csütörtökön ismertetett felmérésében azt mutatta ki, hogy a britek 40 százaléka „szégyellnivalónak” tartja a Brexitet, és csak 24 százalék adott kifejezést annak a véleményének, hogy büszkeségre ad okot a brit kilépés az EU-ból.

A Munkáspárt a legfrissebb felmérések szerint kétszámjegyű támogatottsági előnyben van a konzervatívokkal szemben, de a pártvezetés jelenlegi álláspontja alapján akkor sem lehetne számítani Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására, ha a Labour a jövőre esedékes parlamenti választások után kormányra kerül.

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje a Daily Express című radikálisan EU-szkeptikus brit napilapnak írt minapi cikkében leszögezte, hogy Nagy-Britannia számára nincs visszaút sem az EU-ba, sem az Európai Unió egységes belső piacára és vámuniójába.

Starmer kizárta annak lehetőségét is, hogy Nagy-Britannia újból érvényesítse az emberek szabad mozgásához és letelepedéséhez fűződő európai uniós szabadságjogot.

A munkáspárti vezető nem sokkal korábban, a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva szintén úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia számára nincs visszaút az Európai Unióba. Hozzátette: az ország a népszavazáson meghozta döntését, azóta ki is lépett az EU-ból, és „erre a helyzetre kell működőképes megoldást találni”.