A létesítmény katonai megszállása „jelentősen növeli egy nukleáris baleset, vagy incidens kockázatát, ami veszélyezteti Ukrajna, valamint a szomszédos országok lakosságát és a nemzetközi közösséget is” – áll a bécsi tanácskozáson elfogadott dokumentumban.

Hirdetés

A NAÜ döntéshozó testülete egyben felszólította az orosz hadsereget és a Roszatom orosz atomenergetikai konszernt, hogy haladéktalanul hagyjanak fel minden tevékenységükkel az atomerőmű területén és adják át a létesítmény ellenőrzését az ukrán hatóságoknak.

A határozatot huszonhat igen szavazattal fogadták el kettő ellenében és hét tartózkodás mellett. Oroszország és Kína szavazott a dokumentum elfogadása ellen, Egyiptom, Dél-Afrika, Szenegál, Burundi, Vietnam, India és Pakisztán tartózkodott.

Ez már a második határozat, amelyet Oroszország ukrajnai hadművelete kapcsán elfogadott a NAÜ Kormányzótanácsa, mindkettőt Kanada és Lengyelország kezdeményezte Ukrajna nevében, amely nem tagja a testületnek.

Korábban írtuk

Oroszország képviselete a NAÜ-ben úgy fogalmazott, hogy a határozat Akhilleusz-sarka, hogy nem tesz említést az atomerőmű rendszeres lövetéséről. „Ennek oka egyszerű, a tüzérségi támadást a nyugati országok által minden lehetséges módon támogatott és védett Ukrajna végzi” – tette hozzá.

Kijev és Moszkva egymást vádolja a létesítmény területe elleni támadásokkal.

A NAÜ határozatainak ugyanakkor csak felszólító jellege van, az ügynökségnek és kormányzótanácsának nincs eszköze ezek kikényszerítésére.