Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média
Hirdetés

Az egyházfő elmondta, hogy az Apostolok Cselekedetei szerint István jó reputációval bíró, irgalmas ember volt, aki a szegényeknek segített, és éppen ezért nem volt képes lemondani hite tanúsításáról. Ez vonta magára ellenségei haragját, akik könyörület nélkül halálra kövezték – idézte fel Ferenc pápa az első században, Jeruzsálemben élt Szent István történetét. A pápa Istvánnal a keresztényeket üldöző Saul alakját állította szembe, aki nem más, mint a későbbi Pál apostol.

Hangsúlyozta, hogy kétezer év elteltével a keresztényekkel szembeni üldözés ma is folytatódik, „nagyon sokan szenvednek és meghalnak Krisztusba vetett hitükért”.

Ferenc pápa hozzátette, a keresztényeket diszkrimináció is éri csak azért, mert az evangélium tanítása szerint élnek.

„Nehéz a mindennapokban hűségesnek maradni saját elkötelezettségünkhöz, annak hangos hirdetése nélkül, miközben a világ tréfát űz belőle, és mást prédikál” – jegyezte meg Ferenc pápa. Hozzátette, kívülről talán úgy tűnik, mintha a keresztény testvérek igyekezete kudarcra lenne ítélve, de áldozatuk magja csírázik, ahogyan az Szent István korában is bekövetkezett, és képes lesz megváltoztatni a szíveket, és megmenteni az embereket.

Korábban írtuk

„Tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire érdekel bennünket és mennyit imádkozunk azokért, akik a világ különböző részein ma is szenvednek és meghalnak hitükért?” – kérdezte a pápa.

Ferenc pápa közelségét fejezte ki a diszkriminációt elszenvedő keresztény közösségekhez, és arra buzdította őket, tartsanak ki a mindenki iránti szeretet gyakorlásában, békésen harcolva az igazságosságért és a vallási szabadságért.

A vértanú közbenjárását kérte a háborútól kínzott népekért. „A tömegkommunikációs eszközök megmutatják, mit okoz a háború: láttuk Szíriában, látjuk Gázában. Gondoljunk a mártír Ukrajnára. A halál sivatagja. Ezt akarjuk? A népek békét akarnak. Imádkozzunk a békéért. Harcoljunk a békéért” – mondta Ferenc pápa.

Az üldözött keresztények helyzetét követő Open Doors amerikai szervezet keddi jelentése szerint a nigériai Plateau állam területén december 24-én legalább 160 embert gyilkoltak le a többségében keresztény falvakban, további 300 ember pedig megsebesült a fegyveres támadásokban, amelyek mögött muzulmán fegyveres csoportok állnak.

A szervezet idei adatai szerint meghaladja a 360 milliót az üldözött keresztények száma a világon. A legtöbb keresztényt hitük miatt Nigériában ölték meg, több mint ötezer embert.