A katolikus egyházfő elmondta, hogy különösen aggasztónak találja az antiszemita cselekmények növekedését az elmúlt hónapokban. „Ezt a kórt ki kell irtani a társadalomból, mindenekelőtt a testvériségre és a befogadásra való nevelés révén” – hangoztatta a pápa.

Hirdetés

Elítélte a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael elleni támadását és a „terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség minden fajtáját”, de véleménye szerint a támadás „Izrael részéről erős katonai válaszcsapást” váltott ki, amelynek során több ezren haltak meg és humanitárius válság alakult ki a Gázai övezetben.

Az egyházfő azonnali tűzszünetre is felszólított, Libanont is beleértve, és kérte a Gázában fogva tartott túszok szabadon engedését, majd megismételte a Szentszék álláspontját, amelyben kétállami megoldást szorgalmaznak Izrael és a palesztinok számára, valamint nemzetközi szinten garantált különleges státuszt Jeruzsálemnek.

A pápa emellett aggodalmát fejezte ki a „keresztényeket érő, növekvő üldöztetés és diszkrimináció ellen, különösen az utóbbi 10 év során”. Úgy vélte, hogy ez gyakran a politikai és társadalmi életből, valamint bizonyos szakmákból való kirekesztést is jelenti, és „még a hagyományosan keresztény országokban is előfordul”.

„Összességében világszerte több mint 360 millió keresztény tapasztalja azt, hogy üldöztetésnek és megkülönböztetésnek van kitéve a hite miatt, és egyre többen kényszerülnek arra hogy elmeneküljenek a hazájukból” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy „a békéhez vezető út a vallások közötti párbeszéden át is vezet, és mindenekelőtt megköveteli a vallásszabadságot és a kisebbségek tiszteletben tartását”.

A katolikus egyházfő beszédében a béranyaság „megvetendő” gyakorlatának egyetemes betiltására is felszólított. Ferenc pápa szerint a meg nem született gyermekek életét is meg kell védeni, és nem szabad „elnyomni vagy az emberkereskedelem tárgyává tenni”.

„Megvetendőnek tartom az úgynevezett béranyaság gyakorlatát, mely a nő és a gyermek méltóságának súlyos megsértését jelenti, az anya anyagi szükségleteinek kihasználását alapul véve” – jelentette ki a pápa.

Arról is beszélt, hogy a gyermek ajándék, és „soha nem lehet egy kereskedelmi szerződés alapja”, majd a béranyaság globális betiltására szólított fel. A Szentszéknél akkreditált diplomatáknak sajnálatát fejezte ki az egyházfő, hogy olyan történelmi időszak köszöntött be, amelyben a béke „egyre inkább veszélyeztetett, meggyengült és részben elveszett”.

Ferenc pápa beszédében hosszan sorolta azokat a bajokat, amelyek jelenleg szerinte az emberiséget sújtják, megemlítve Oroszország Ukrajna elleni háborúját, az Izrael és a Hamász közötti fegyveres konfliktust, a migrációt, a klímaválságot, valamint a nukleáris és hagyományos fegyverek „erkölcstelen” előállítását, illetve a nemzetközi humanitárius jog egyre súlyosabb megsértését, amely lehetővé teszi ezeket.

Azt is leszögezte, hogy az atomfegyverek gyártása ugyanúgy erkölcstelen, mint birtoklásuk és használatuk. Ferenc pápa korábban már megváltoztatta az egyház álláspontját, hangoztatva, hogy a nukleáris fegyvereknek nemcsak a használata, hanem a birtoklása is megengedhetetlen, mostani beszédében pedig már a gyártásukat is idesorolta a fegyveripar általános bírálatának részeként.

„Talán még egyértelműbben fel kell ismernünk, hogy a háborúban a civil áldozatok nem ”járulékos károk„, hanem férfiak és nők, nevekkel és vezetéknevekkel, akik életüket vesztették. Ők gyermekek, akik árván maradtak, és akiket megfosztottak a jövőjüktől” – fogalmazott.

A pápa külön kifejezte sajnálatát az Afrikában zajló humanitárius és menekültválság miatt, és nevek említése nélkül elítélte a kontinensen végrehajtott katonai puccsokat és azon választásokat, melyeket „korrupció, megfélemlítés és erőszak” kísért.