A katolikus egyházfő egyúttal eredményes munkát kívánt az ENSZ szerdán kezdődő vízügyi konferenciája résztvevőinek.

Hirdetés

„Remélem, hogy ez a fontos esemény felgyorsíthatja a vízhiánytól, ennek az alapvető erőforrásnak a hiányától szenvedők javát szolgáló kezdeményezéseket” – mondta.

Az ENSZ New York-i vízügyi konferenciáján, amely közel fél évszázada az első a maga nemében, mintegy hatezerötszázan – köztük miniszterek, valamint állam- és kormányfők – vesznek részt.

A világszervezet főtitkára, António Guterres egy ebből az alkalomból közzétett jelentésben elítélte a vízfogyasztási szokásokat, amelyek „cseppről cseppre kimerítik az emberiség életének ezt a forrását”.

Korábban írtuk