Fotó: MTI/Kovács Tamás
Ferenc pápa érkezik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karára 2023. április 30-án.
Hirdetés

Az új alaptörvény több jelentős változtatása között szerepel, hogy változik a Pápai Bizottság összetétele, amely Vatikánvárosban a törvényhozói hatalmat gyakorolja. A korábban hagyományosan bíborosok alkotta bizottságban most először a papsághoz nem tartozó férfiak és nők is helyet kapnak.

Az új alaptövény szigorúbban és részletesebben szabályozza a Vatikán költségvetésének jóváhagyását is. A Pápai Bizottság hároméves pénzügyi tervet fog kidolgozni, amelyet a pápának kell benyújtania jóváhagyásra.

A költségvetésnek „az egyértelműség, az átláthatóság és a méltányosság elvein” kell alapulnia.

Az új alaptörvény megerősíti „a vatikáni jogrendszer egyedülálló sajátosságát és autonómiáját”, amely különbözik a Római Kúriáétól – közölte a Szentszék.

Mint Ferenc pápa elmondta: a már kiadott szabályozásokat és intézményi megállapodásokat is aktualizálja az új alaptörvény, amely a tervek szerint július 7-én lép hatályba.

Korábban írtuk