Fotó: MTI/AP/Bojan Slavkovic
Óriási szerb zászlót visznek tüntetők az észak-koszovói Zvecan város főútján 2023. május 31-én
Hirdetés

Miközben a KFOR katonái szögesdróttal vették körbe az önkormányzat épületét, a szerbek egy mintegy 250 méteres szerb zászlót feszítettek ki a hivatal előtti téren – számolt be az eseményekről internetes oldalán a Koha Ditore című pristinai napilap.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói helyen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választásokat, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik. A helyi szerbek, és Belgrád sem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Hétfőn a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A konfliktushelyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR. Az összecsapások során 30 KFOR-katona és több mint 50 szerb sérült meg.

A NATO kedden bejelentette, a terepen lévő 3800 katonája mellé további hétszázat küld Koszovóba. A szerb államfő a hadsereg főparancsnokaként még pénteken a legmagasabb fokú készültségbe helyezte a szerb hadsereget, hogy szükség esetén a katonák közbe tudjanak lépni.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A tiltakozók azt követelik, hogy a koszovói rendőrség különleges erői hagyják el Észak-Koszovót, és a polgármesterek megbízatását vonják vissza.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót.

Az Európai Unió a feszültség csökkentésére szólította fel Szerbiát és Koszovót. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elítélte az erőszakos támadásokat, és arra figyelmeztetett, hogy az EU-tagállamok megvitatják a lehetséges lépéseket, ha a felek továbbra is ellenállnak a feszültségcsökkentésre irányuló uniós javaslatoknak. „Túl sok az erőszak Európában, nem engedhetünk meg magunknak egy újabb konfliktust” – tette hozzá.

Korábban írtuk