Fotó: shutterstock.com/TomaszKudala (archív)
Hirdetés

Vannak arra utaló jelek, hogy a háború inkább egy bizonyos kompromisszummal, mint végleges megoldással érhet véget − fogalmazott a kormánypárt vezetője, aki szerint ezért kell Lengyelországnak felkészülnie a jövőbeni kihívásokra és veszélyekre, és ezért olyan fontos Lengyelország katonai kapacitásának bővítése. A PiS vezetője a megvalósítandó legfontosabb feladatok közül kiemelte az erős lég- és rakétavédelem kiépítését és a katonák létszámának növelését. Emlékeztetett, hogy a cél egy 300 ezer fős hadsereg létrehozása, ami a lengyel hadsereg jelenlegi létszámának kétszerese.

Egy olyan lehetséges kimenetel elismerése, amely nem vezet végleges ukrán győzelemhez, változást jelent a lengyel retorikában, mivel az ország vezetői korábban eltántoríthatatlanul ahhoz ragaszkodtak, hogy a háború csak akkor érhet véget, ha az oroszok kivonulnak az összes megszállt területről, beleértve a Krímet is.

Nagyjából egy hete jelent meg egy írás a Foreign Affairs című amerikai magazinban, amelyet Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szlovák és cseh kollégájával közösen írt, és amelyben még teljes orosz behódolást követelt.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk