„Az antiszemita cselekmények száma robbanásszerűen megnőtt” – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a France 2 közszolgálati televízió híradójában. A 486 letartóztatott személy közül 102 külföldi – tette hozzá.

Hirdetés

Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok.

Laurent Nunez párizsi prefektus vasárnap jelezte, hogy a fővárosi régióban október 7. óta 257 antiszemita cselekmény történt, és 90 ember letartóztattak. A prefektus szerint „nincs tipikus profilja” az elkövetőknek, vannak köztük „fiatal gyerekek, akik nagyon súlyos dolgokat állítanak”, de „olyanok is, akik inkább a palesztin ügy védelmét képviselik, és elszaladt velük a ló”.

A múlt héten a párizsi házak falára festett Dávid-csillagokat illetően a rendőrség vezetője ügy vélte, hogy a többi antiszemita cselekményhez képest „atipikus esetről”, „egy összehangolt akcióról” van szó, amelyet „úgy tűnik, hogy egy elkövetői csoport hajtott végre”. Elmondása szerint mintegy 250 Dávid-csillagot festettek különböző házakra, „időnként olyanokra, ahol zsidó közösségek élnek, néha pedig nem”.

Korábban írtuk

Október 27-én az ügyben letartóztattak egy moldovai házaspárt, miután tetten érték őket, amint kék Dávid-csillagot festettek egy ház falára a párizsi 10. kerületben. A házaspár azt állította, hogy egy Oroszországban élő ember megbízásából követték el a bűncselekményt – értesült az AFP hírügynökség rendőrségi forrásokból.

Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője valamennyi politikai erőt felszólított arra, hogy csatlakozzanak egy antiszemitizmus elleni nagygyűléshez.

„Felszólítom az összes politikai erőt, hogy jelentsék ki, Franciaországban a legkisebb antiszemita cselekmény vagy a legkevesebb antiszemita kijelentés is elfogadhatatlan, és hogy a francia zsidók nem tehetők felelőssé a világ más részein élő zsidók által elkövetett cselekményekért” – mondta vasárnap az ellenzéki politikus a Radio J nevű zsidó közösségi rádiónak nyilatkozva.

Az antiszemitizmus elleni nagygyűlést a párizsi République (Köztársaság) téren a következő napokban kívánják megtartani a szocialisták.

Párizsban szombaton a rendőrség szerint 19 ezren vonultak fel tűzszünetet követelve a közel-keleti konfliktusban, egyes transzparenseken „Állítsátok meg az erőszak körforgását” felirat volt olvasható. Ez volt az első nagyobb – hatósági engedéllyel tartott – megmozdulás Párizsban a Hamász október 7-i támadása óta, a megmozdulást a CGT radikális szakszervezet szervezte. Vasárnap a második legnagyobb francia városban, a déli Marseille-ben követeltek ezrek tűzszünetet Gázában.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti.