Fotó: MTI/EPA/ANSA/Emanuele Valeri
Árvíz a közép-olaszországi Ravenna közelében fekvő Lugóban 2023. május 19-én
Hirdetés

Emilia-Romagna városaiban és településein a gyásznappal egy időben elkezdődött a halálos áldozatok temetése.

Utolsó, tizenötödik halottként egy korábban eltűntként nyilvántartott 68 éves férfi tetemét találták meg a Ravenna városához közeli Lugo földjein. A férfit május 17. óta keresték, az utolsó hírek szerint éppen a járművét vezette, amikor meglepte az ár, megpróbálta elhagyni az autót, de a víz elsodorta.

Emilia-Romagna tartomány egyes részein továbbra is a legmagasabb fokozatú, vörös színű riasztás van érvényben, az előrejelzések szerint újabb csapadék érkezhet. Van, ahol már a takarítás folyik, máshol, például Ravenna területén, továbbra is áll a sárral és törmelékkel teli víz, melyet nem tudnak merre terelni.

Mivel a megduzzadt és medrükből kilépett folyók és patakok nyomása szabályosan szétrobbantotta a csatornarendszert, a szennyvíz a felszínre jutott. A mintavételek alapján az egészségügyi hatóságok fertőzésveszélyre hívták fel a figyelmet. Kritikus a helyzet a Ravenna közelében fekvő, alig tízezres Conselicében, amelyet még mindig nem tudtak megszabadítani a víztől: a várost az utóbbi húsz napban három áradás temette maga alá. A lakóházak között erős szennyvízszag terjeng, Conselice polgármestere arra kért mindenkit, ne érintkezzen a vízzel.

Több mint húszezren nem tudtak még visszatérni otthonaikba, több mint hatszáz út és országút járhatatlan, háromezer épületben esett kár csak Ravenna városában, több ezerre teszik a folyamatban levő földomlások számát.

Michele De Pascale ravennai polgármester közlése szerint Emilia-Romagnába szlovák, szlovén és francia mentőegységek érkeztek.

A római kormány kedden valamivel több mint kétmilliárd euró értékű segélycsomagról döntött első lépésben a katasztrófa sújtotta terület számára, de a jelenlegi kárbecslések szerint közel tízmilliárd euróra lesz szükség a tartomány újraindítására. Az ország gabona-, valamint zöldség-gyümölcs termesztésének szempontjából is stratégiai agrárterületek elpusztulása további élelmiszer-áremelkedéshez vezethet – vélte a Coldiretti termelői szövetség. Példaként említette, hogy az olasz körtefogyasztás negyven százalékát Emilia-Romagna állítja elő.

Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét várják csütörtökön Emilia-Romagnába. A tartományi elnök, Stefano Bonaccini a SkyTg24 hírtelevíziónak hangsúlyozta: minden feltétel adott, hogy Emilia Romagna és a szomszédos Marche régió is az Európai Unió segítségét igényelje. Emlékeztetett a 2012-es földrengésre, mely után a tartomány hatszázmillió euróhoz jutott az európai szolidaritási alapból.

Ravenna ügyészsége vizsgálatot indított a természeti katasztrófa körülményeinek feltárására.

Korábban írtuk