A német politikusok gyakran állítják, hogy egy valamiféle titkos jobboldali szerveződés fenyegeti a demokráciát.

Hirdetés

A Manoj Jansen zöldpárti politikus ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények esetében azonban úgy tűnik, hogy nem a politikai másként gondolkodók ilyen titokzatos csoportja volt felelős.

A Der Spiegel cikke szerint Jansen azt állította, hogy számos jobboldali fenyegetés és gyűlölet-bűncselekmény áldozata volt, ami arra ösztönözte a meglehetősen szűk német politikai spektrum politikusait, hogy hangosan kiálljanak mellette.

A német média országos szinten is jelentős figyelmet szentelt az olyan eseteknek, mint amikor a politikus autójára egy fordított horogkeresztet festettek, a csengőjére SS-jeleket rajzoltak, vagy éppen levélben borotvapengéket küldtek neki, miközben az „áldozat” mindenhol elmondta, mennyire retteg.

Korábban írtuk

A rendőrségi nyomozás azonban mostanra arra jutott, hogy a bűncselekmények legalább egy része megrendezett volt, Jansen pedig a hírek szerint elismerte, hogy valójában ő volt a felelős néhányért.

A zöld párt önkormányzati csoportja azóta kijelentette: bár szerintük a Jansen által bejelentett eset közül néhány valós lehetett, sok közülük megrendezett volt.

(forrás)