Fotó: MTI/AP/Reuters pool/Jonathan Ernst
Hirdetés

Blinken közel-keleti körútja a török fővárosban ért véget. Az utóbbi napokban az amerikai diplomácia vezetője Izraelben, Jordániában, Cipruson és Irakban is járt, hogy a gázai övezeti háborúról folytasson megbeszéléseket, és igyekezzen előmozdítani azt az amerikai elképzelést, miszerint az izraeli hadseregnek „humanitárius szüneteket” kellene tartania a palesztin Hamász ellen folytatott katonai hadműveleteiben.

„Az egész még folyamatban van. Nyilvánvalóan nincs mindenben egyetértés, de vannak közös álláspontok, amelyeken együtt tudunk működni” – fogalmazott Blinken újságírók előtt az ankarai repülőtéren.

Az amerikai tárcavezető reményei szerint a „humanitárius szüneteknek” köszönhetően több segélyszállítmány érhetné el a Gázai övezetet, illetve előrelépés történhetne a Hamász által Izraelből elhurcolt túszok kiszabadítása ügyében is.

„Elértük az izraelieknél, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a minimálisra szorítsák vissza a civil áldozatok számát. Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy több humanitárius segély érje el a Gázai övezetet” – hangsúlyozta Blinken, hozzátéve, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a túszokra, különösen az amerikai állampolgárokra, és mindent megtesznek azért, hogy hazajuttassák őket.

Korábban írtuk

A két külügyminiszter nem tartott közös sajtótájékoztatót.

Török diplomáciai források szerint Hakan Fidan a Blinkennel folytatott tanácskozásán azt kérte, legyen „azonnali” és „teljes” tűzszünet a Gázai övezetben. A török miniszter azt hangsúlyozta, „meg kell akadályozni, hogy Izrael civileket vegyen célba Gázában”.