Oszama Hamdán hangoztatta azt is, hogy „ellenállási mozgalomként” harcukat addig folytatják, „amíg az izraeli megszállás tart”.

Hirdetés

A tisztségviselő azt mondta, hogy október eleji izraeli behatolása során a Hamász csak katonákat szándékozott foglyul ejteni, a polgári személyeket szerinte mások ejtették túszul.

Izrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében kötött megállapodást az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel arról, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat. Szaúd-Arábia amerikai közvetítéssel szintén tárgyalásban állt Izraellel a két ország kapcsolatainak normalizálása céljából, de Izrael Gázai övezeti bombázásai miatt közölte, hogy szüneteltetni akarja az egyeztetéseket.

Korábban Izrael csak Egyiptommal és Jordániával tartott fenn diplomáciai kapcsolatot.

Korábban írtuk