Fotó: ShutterStock.com/Chameleon Pictures
Hirdetés

Jacinda Ardern a döntést azzal indokolta, hogy óvatosak akarnak lenni addig, amíg nem tudnak többet az új gócról. Az ország más részeiben is korlátozásokat vezetnek be – tette hozzá.

Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint a fertőzöttek egy aucklandi család tagjai, és egyelőre nem tudni, hol és miként kapták el a vírust.

A vasárnap éjfélkor életbe lépő, hármas szintű karantén értelmében az ország legnagyobb városának számító, több mint 1,6 milliós Acuklandben az emberek csak élelmiszervásárlás és nélkülözhetetlen munkavégzés céljából hagyhatják el otthonaikat.

Új-Zélandon a járvány tavaly februárban jelent meg, egy hónappal később pedig a kormány országos karantént vezetett be: az üzleteket és iskolákat bezárták, a lakosokat pedig otthonmaradásra szólították fel.

Korábban írtuk

Jóllehet a szigorú intézkedések nyomán a fertőzést Új-Zélandon gyakorlatilag felszámolták, az ország egészségügyi hatóságai januárban a vírus új, dél-afrikai variánsával történt fertőzést regisztráltak.

Az ötmilliós Új-Zélandon eddig alig több mint 2300 fertőzést regisztráltak, a Covid-19-nek 25 igazolt halálos áldozata volt.