Fotó: Facebook, szerk.
Hirdetés

A sebész Rodolfo Farfán, akit március elsején neveztek ki, három hétnél kevesebbet töltött a tárca élén.

A Reuters brit hírügynökség nem tudta elérni Farfánt, hogy a miniszter magyarázatot adjon lemondására.

Csupán azt tudni, hogy nem vádolták meg bűncselekménnyel. A rendőrség a nyomozás keretében azonban házkutatást tartott az egészségügyi minisztériumban és a főváros, Quito egyik kórházában. A tárcavezető ezt követően nyújtotta be lemondását. Az ecuadori kormány által kiadott közleményben a miniszter azt írta, hogy kész együttműködni a hatóságokkal a vizsgálatban.

A leköszönő tárcavezető Juan Carlos Zevallos helyére került, aki február végén azt követően távozott tisztségéből, hogy vizsgálat indult ellene egy oltási művelet miatt, amelyet abban az idősek otthonában végeztek, amelyben édesanyja is él.

Korábban írtuk

A koronavírus elleni vakcinák elosztásánál tapasztalt protekció vádja több dél-amerikai országban, köztük Ecuadorban, Peruban és Argentínában is politikai zűrzavart okozott.

Ecuadorban eddig több mint 120 ezer ember kapta meg a védőoltás első adagját. A latin-amerikai ország hatóságai szerint az év végéig 20 millió adag vakcinát vásárolnak, hogy a 18 év feletti lakosság 60 százalékát beoltsák.

Lenín Moreno ecuadori elnök és felesége, valamint több, az államfőnek orvosi ellátást nyújtó ember már megkapta a védőoltást – derült ki a quitói kormány közleményéből.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek esti adatai szerint a 16,5 milliós lakosságú országban 307 429 fertőzöttet tartanak nyilván, 16 333-an meghaltak a kórban, 263 164-en pedig felépültek a betegségből.