Az EBRD májusban tartott idei közgyűlésén jelezte először, hogy várhatóan tőkeemelést kér részvényeseitől, annak érdekében, hogy a következő években az ukrajnai finanszírozások kockázatainak rendszerszintű megosztása – vagyis külső adományok és garanciavállalások bevonása – nélkül folytathassa Ukrajna támogatását.

Hirdetés

A tőkeemelési javaslatról szóló szerdai hivatalos bejelentés szerint a kormányzótanács még az idei év vége előtt dönt az előterjesztésről.

A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására 1991-ben alapított londoni pénzintézet közölte: a kormányzótanács elé terjesztett indítvány alapján a pótlólagos tőke lehetővé tenné, hogy az EBRD a háború időtartama alatt évente 1,5 milliárd euró, a jövőben pedig évente 3 milliárd euró finanszírozást nyújtson Ukrajnának.

A kormányzótanács már az idei közgyűlésen egyetértett azzal a felvetéssel, hogy az EBRD-nek pótlólagos részvényesi támogatásra lesz szüksége az Ukrajna támogatásában betöltött szerepének kiteljesítéséhez, és egyetértésre jutott abban is, hogy a befizetett tőkeállomány a támogatás leghatékonyabb széles bázisú eszköze – fogalmaz szerdai tájékoztatásában a londoni pénzintézet.

Korábban írtuk

Az EBRD felidézi, hogy már októberben elérte a hárommilliárd eurós célt az ukrán reálgazdaságnak folyósított támogatás értéke.

Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – az orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább hárommilliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra. Tavaly ebből 1,7 milliárd eurót folyósított, és további 200 millió euró finanszírozást hajtott fel pénzügyi partnerintézmények bevonásával.

A hárommilliárd eurós finanszírozási cél eléréséről szóló múlt havi tájékoztatásban az EBRD kiemelte: az orosz támadás utáni első teljes év háborús kárai alapján készült legutóbbi becslés arra vall, hogy az ukrajnai újjáépítés költségei elérhetik a 411 milliárd dollárt.

A bank hangsúlyozta, hogy ezt a költséget egyetlen bank sem tudja egyedül vállalni, és a magánszektornak döntő szerepe lesz az ukrán gazdaság helyreállításában.

Az Ukrajnának folyósított eddigi EBRD-finanszírozások fő elemei között van az Ukrenergo áramelosztó vállalatnak nyújtott 520 millió eurós likviditáspótló támogatás és a Naftohaz ukrán gázipari vállalatnak összeállított 300 millió – a külső társfinanszírozásokkal együtt 500 millió – eurós finanszírozási csomag.

Az EBRD emellett aláírt egy 250 millió eurós hitelmegállapodást az ukrán vasúttársasággal az Ukrajnát és az Európai Uniót összekötő vasútvonalak fejlesztésére.

A bank 300 millió euróval finanszírozza az EU által tavaly májusban „szolidaritási folyosók” néven meghirdetett kezdeményezést is, amelynek célja alternatív vasúti és közúti szállítási lehetőségek kialakítása Ukrajna mezőgazdasági exportja számára, tekintettel arra, hogy a háború a fekete-tengeri kikötőkből induló fő ukrán hajózási útvonalakat is érinti.