A kormánypárti politikus azt mondta: az Európai Parlamentben „most épp azt találták ki”, hogy beperelik az Európai Bizottságot, amiért az felszabadította a Magyarországnak jogosan járó uniós pénzeket.

Hirdetés

Hidvéghi Balázs ezt jogilag teljesen értelmezhetetlennek nevezte, arra hivatkozva: az EP végső soron azért perelné a bizottságot, mert az nem úgy döntött, ahogy a parlament baloldali frakciói akarták.

Az ügy szerinte tragikomikus, hiszen az történik, hogy az egyik uniós intézmény, az Európai Parlament egy másikhoz, az Európai Bírósághoz fordul, hogy bepereljen egy harmadikat, az Európai Bizottságot, és mindezt azért, hogy megbüntessenek egy tagállamot, „amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek”.

Kiemelte: kevesebb mint száz nap van hátra az európai választásokig, és Brüsszelben változásra van szükség.

Korábban írtuk

„Ha nem akarjuk, hogy az Európai Parlament végképp a demokrácia karikatúrájává váljon, akkor olyan képviselőket kell választanunk, akik nem rögeszmés, szélsőséges baloldali ideológiákért, hanem a normális európai emberekért dolgoznak”

– jelentette ki.