Hidvéghi Balázs magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: a Fidesz európai parlamenti képviselőinek, a Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint az Identitás és Demokrácia (ID) EP-frakciók tagjai együttműködésének jelentősége, hogy a résztvevő pártok közösen tudnak fellépni az európai színtéren. Az együttműködés a résztvevő pártok mellett érdeke a választópolgároknak is – húzta alá.

Hirdetés

Fontos fejleménynek nevezte, hogy Olaszországban jobboldali kormánykoalíció alkotta kormány alakult, ami – szavai szerint – iránymutatás lehet a jövőre nézve. Meg kell kezdeni a felkészülést a 2024-es európai parlamenti választásokra is – húzta alá.

Az együttműködésről szóló dokumentummal kapcsolatban azt mondta, az illegális bevándorlás folyamatos kihívást jelent, de az elhibázott uniós szankciós politika miatt kiemelt figyelemnek kell fordulnia az energiabiztonságra és az emberek biztonságának és életszínvonalának megtartására és növelésére.

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: az együttműködési megállapodás az első példa arra, hogy több jobboldali politikai frakció és párt, valamint képviselői összeültek és olyan témákat határoztak meg, amelyek mentén együtt fognak dolgozni a jövőben.

Az együttműködés kiemelten fontos, ugyanis az Európai Parlamentben baloldali véleményhegemónia van, a megállapodás aláírói ezt kívánják áttörni – tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Korábban írtuk