Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
Róka sétál a londoni kormányfői rezidenciának otthont adó Downing Streeten 2020. április 29-én. A vadon élő állatok egyre biztonságosabban érzik magukat a koronavírus-járvány miatt kiürült városok utcáin, terein és parkjaiban
Hirdetés

Az eddig ismertetett napi nagy-britanniai halálozási adatok a kórházakban bekövetkezett halálesetek számát mutatták, de Matt Hancock egészségügyi miniszter kedden bejelentette, hogy szerdától a napi statisztikai összesítések tartalmazzák a kórházakon kívüli haláleseteket is.

Dominic Raab külügyminiszter a kormány szerda este tartott napi tájékoztatóján elmondta: az új módszertannal összeállított teljes körű statisztika alapján 26 097-en haltak meg Nagy-Britanniában a koronavírus okozta betegségben a március 2-án regisztrált első haláleset óta.

Raab elmondta, hogy az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) visszamenőleges adatsora erre az időszakra vetítve 3811 olyan halálesetet is tartalmaz, amelyek a kórházakon kívül, például az idősotthonokban vagy a betegek saját otthonaiban történtek.

Korábban írtuk

A külügyminiszter hangsúlyozta: ez nem jelenti a halálesetek számának hirtelen megugrását, hiszen a pótlólagos adatok a március 2. óta eltelt időszak egészére oszlanak el.

A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megelőző 24 órában 765-en haltak meg a Covid-19 betegségben.

Nagy-Britanniában szerdáig 818 539 szűrővizsgálatot végeztek és 165 221 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

A szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4076-tal emelkedett.

Egy nappal korábban 3996, egy héttel ezelőtt 4451 új fertőződést azonosítottak, a korábbi hetekben 5500-5600 közötti napi esetszám-emelkedéseket regisztráltak.

A Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt egy napban 52 429 koronavírus-tesztet végeztek.

A brit kormány csütörtöktől napi 100 ezerre kívánja emelni a szűrések számát, de Boris Johnson miniszterelnök nemrégiben kijelentette, hogy a valós cél a napi negyedmillió szűrés elvégzése.

Szerdától lehetővé vált a saját otthonukban élő 65 éven felüliek szűrése – abban az esetben, ha az érintettek mutatják a koronavírus okozta betegség tüneteit -, valamint azoké is, akik kritikus fontosságú munkát végeznek és munkájukat nem tudják otthonról ellátni.

A kormány emellett elkezdte az idősotthonok lakóinak és a gondozószemélyzet tagjainak tömeges tesztelését is, függetlenül attól, hogy észlelik-e magukon az új koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteit vagy sem.

A szűrés kiterjesztése azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában 25 millióan jelentkezhetnek koronavírus-tesztre a kormány által erre a célra kialakított online felületen.

Yvonne Doyle, a Public Health England orvosigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón a biztató jelek között említette, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma az elmúlt egy hétben országosan 16 százalékkal, 18 388-ról 15 356-ra csökkent.