Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A német kormány döntését ugyanakkor még a parlamentnek (Bundestag) is jóvá kell hagynia.

Horst Seehofer német belügyminiszter hangsúlyozta: a német nyelvtudás követelménye a társadalmi integrációt hivatott elősegíteni. „Ez annál inkább igaz, mivel a lelkészek sok bevándorló számára útmutatásként szolgálnak” – hangoztatta a tárcavezető.

Hírügynökségek szerint a német kabinet az új előírással a koalíciós megállapodás egyik pontját hajtotta végre. „Elvárjuk, hogy a külföldi imámok németül beszéljenek” – idézte az APA osztrák hírügynökség a dokumentumot.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint ugyanakkor a nyelvtudási követelmények minden felekezet papjaira, tehát nemcsak a muszlim hitszónokokra vonatkoznak.

A rendelet értelmében a hitszónokoknak megfelelő németnyelvtudást kell igazolniuk, hogy vallási tevékenységük gyakorlásához tartózkodási engedélyt kaphassanak. Egy átmeneti időszakban azonban elegendő lesz az alapfokú nyelvtudásról bizonyságot tenniük.

A belügyi tárca felhívta a figyelmet arra, hogy a vallási közösségek sok bevándorló számára jelentenek gyülekezési pontot, amely önazonosságuk szempontjából is fontos. A hitszónokok ezért „példaképként szolgálnak és tanácsadói szerepük van, ami a békés egymás mellett élés és a bevándorlók sikeres németországi integrációja végett fontos”.