Nizzában a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy autó veszélyesen, cikkcakkban halad a város körüli körgyűrűn. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrök jelezték a sofőrnek, hogy kövesse őket, de a jármű gyorsítani kezdett, először eltűnt a szemük elől, majd „beragadt” a forgalomba, s amikor visszafordult, szembetalálta magát a rendőrök gépkocsijával, amelybe többször belehajtott. Két rendőr könnyebben megsérült. Az egyik rendőr ekkor kiszállt a járműből, és egyszer rálőtt a sofőrre, aki a helyszínen életét vesztette.

Hirdetés

Anthony Borré, Nizza polgármester-helyettese az AFP hírügynökségnek elmondta: a harminc év körüli tunéziai férfi egy éve élt a régióban. Jogosítvány nélkül vezetett egy helyi rendszámú gépkocsit, amelyről kiderült, hogy lopott.

A nizzai ügyészség két eljárást indított az ügyben: az egyiket hivatalos személyi elleni emberölési kísérlet miatt, a másikat pedig a rendőr általi nem szándékos emberölés miatt. Néhány órával korábban egy 22 éves nő meghalt és egy 26 éves férfi megsebesült Rennes-ben egy kábítószer-ellenes rendőrségi razzia keretében.

Philippe Astruc rennes-i ügyész elmondta: a szerda hajnali egy órakor lezajlott incidensben a rendőr azért használta egyszer a szolgálati fegyverét, mert amikor a kollégái a razzia keretében igazoltatni próbálták egy gépkocsi utasait, azok ellenálltak. A sofőr, akit kábítószer-kereskedelem miatt nyilvántartották, a karján megsebesült, az utasa a helyszínen meghalt a továbbpattanó lövedéktől.

Yoann Leandri, az egyik rendőrszakszervezet tagja az AFP hírügynökségnek elmondta: a sofőr szándékosan a rendőrök közé hajtott.

Ebben az ügyben is két eljárás indult: a rendőrség felügyeleti szerve halált okozó szándékos erőszak gyanúja miatt vizsgálódik, míg a rennes-i bűnügyi rendőrség hivatalos személy elleni emberölési kísérlet miatt indított eljárást a sofőr ellen.

Rendőrségi források szerint tavaly 14240 olyan eset közül, amikor is állampolgárok megtagadták az igazoltatást, 157 alkalommal használták a rendőrök „szolgálati fegyverüket mozgó jármű ellen”.

Bő egy héttel ezelőtt egy igazoltatásnak szintén ellenálló férfit lőtt agyon egy francia rendőr a belga határ mentén található Neuville-en-Ferrain településnél.

Korábban írtuk