Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Hirdetés

Hozzátették, hogy a katasztrófát „emberi hiba” idézte elő. Az Egyesült Államokkal szemben kialakult feszült helyzetben az iráni hadsereg a legmagasabb fokú készültségben volt akkor, és a Teheránból felszálló ukrán gép a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik „kényes katonai központja” felé fordult, emiatt ellenséges gépnek nézték – hangzott a közlemény. A felolvasott dokumentum szerint az iráni hadsereg bocsánatot kér a tragédia okozásáért, és fogadkozik, hogy tökéletesíteni fogja légvédelmi rendszerét a hasonló hibák elkerülésére. Hozzátették, hogy bíróság elé állítják azokat, akik felelősek a repülőgép lelövéséért.

FRISS:

Az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú vezetője szombaton teljes felelősséget vállalt az ukrán utasszállító repülőgép lelövéséért.
Az iráni televízióban sugárzott videofelvételen Amirali Hádzsizadeh, az iráni légtérért felelős parancsnok elmondta, hogy az ukrán utasszállítót pilóta nélküli repülőgépnek vélték. A rendszert kezelőnek tíz másodperce volt a helyzet értékelésére. A gépet egy rövid hatótávolságú rakétával semmisítették meg. Hozzátette, nem akarták eltitkolni az esetet, de előbb vizsgálatot akart lefolytatni.
Mint mondta, „inkább meghalt volna, semmint szemtanúja legyen egy ilyen balesetnek”. (MTI)

Irán az ukrán gép lelövése előtt néhány órával ballisztikus rakétákkal megtámadott két olyan támaszpontot Irakban, amelyet az amerikai erők és szövetségeseik használnak. Ez megtorlása volt annak, hogy az amerikai erők január 3-án dróntámadásban megölték Bagdadban Kászim Szulejmáni iráni tábornokot.

A hadsereg közleményének beolvasása után Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a következőket írta a Twitteren: „Szomorú nap volt ez. Emberi hiba történt egy olyan válságban, amelyben az Egyesült Államok kalandorsága katasztrófához vezetett. Mélységesen sajnáljuk, bocsánatot kérünk, és részvétünket nyilvánítjuk népünknek, az áldozatok családtagjainak és a többi érintett országnak”.

Majd Haszan Róháni elnök is közleményt írt a Twitterre: „Az Iszlám Köztársaság mélységesen sajnálja ezt a katasztrofális és megbocsáthatatlan hibát. Együtt imádkozom az összes gyászoló családdal, és őszinte részvétemet nyilvánítom nekik.” Egy másik üzenetben megerősítette, hogy az ügyben folytatódik a nemzetközi vizsgálat.

Irán napokig tagadta, hogy rakétatalálat érte volna az urán repülőgépet, majd az Egyesült Államok és Kanada közölte: hírszerzési értesüléseik szerint valószínű, hogy Irán lőtte azt le.

A gépen 167 utas és kilenc fős ukrán személyzet utazott. Az utasok közül az ukrán diplomácia által megadott első adatok szerint 82 volt iráni, 63 kanadai, 10 svéd, négy afgán, három német és két brit. Kanada pénteken pontosította ezt, közölték, hogy nem 63, hanem 57 kanadai volt a gépen, de változatlanul igaz, hogy az utasok közül 138 tartott Kanadába.

Irán ismerje el teljes mértékű felelősségét a Teherán közelében szerda hajnalban lelőtt ukrán utasszállító gép katasztrófájában – követelte szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Kiderült az igazság, Irán – még a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló nemzetközi bizottság munkájának befejezése előtt – elismerte, hogy lelőtték az ukrán repülőgépet – idézte fel az elnök. Ukrajna azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Teherán ismerje el teljes mértékű felelősségét – derült ki az államfőnek a Telegram üzenetküldő portálra feltett közleményéből.
Zelenszkij azt írta Telegram-oldalán: Irán adjon ki nyilatkozatot arról, hogy kész a teljes, nyílt vizsgálat lefolytatására, a vétkesek felelőségre vonására, a holttestek kiadására, kártérítés megfizetésére, valamint arra, hogy diplomáciai csatornákon hivatalosan bocsánatot kérjen.
Justin Trudeau kanadai kormányfő átlátható és teljes körű, alapos vizsgálatot sürgetett, miután Teheránban szombat hajnalban bejelentették, Irán lőtte le, de nem szándékosan az ukrán utasszállító gépet, és a katasztrófát „emberi hiba” idézte elő.
Trudeau közleményében hangoztatta: mindennél előbbre tartja, hogy átlátható és igazságos módon fény derüljön az ügyre. Azt mondta, nemzeti tragédia történt, a kanadaiak gyászban vannak. Országa azon munkálkodik szövetségeseivel egyetemben, hogy mindenre kiterjedő legyen a vizsgálat. Az ottawai kormány elvárja, hogy az iráni hatóságok együttműködését – írta. (MTI)