Az Erbílre kilőtt rakéták az amerikai konzulátus közelében lévő gazdag negyedben csapódtak be. A kurd regionális kormány biztonsági tanácsa szerint a támadásnak négy polgári halálos áldozata és hat sebesültje volt.

Hirdetés

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az iraki kurd régióban a Moszad izraeli hírszerző ügynökség egyik főhadiszállását találták el. Egy másik közleményük szerint több ballisztikus rakétát lőttek ki „terrorista” célpontokra, köztük az Iszlám Állam szíriai állásaira, és megsemmisítették őket.

Az Irán által támogatott iraki milíciák az Izrael és a Hamász között zajló háború kezdete óta számos dróntámadást indítottak az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai csapatok bázisai ellen.

Matthew Miller amerikai külügyminisztériumi szóvivő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok határozottan elítéli az Erbíl elleni iráni rakétatámadást.

Korábban írtuk

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai védelmi illetékes közölte, hogy az amerikai erők követték a rakétákat, amelyek Észak-Irakban és Észak-Szíriában csapódtak be, és a támadások nem tettek kárt amerikai létesítményekben.

Egy iraki biztonsági illetékes közölte, hogy Erbílt számos ballisztikus rakétával lőtték, de további részleteket nem osztott meg a támadásról. Az Irán által támogatott iraki milícia egy szintén név nélkül nyilatkozó tisztségviselője pedig arról számolt be, hogy az iráni Forradalmi Gárda tíz rakétája csapódott be az amerikai konzulátus környékén.