A teheráni külügyminisztérium szerdán állásfoglalásában sértőnek és illetlennek nevezte Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének kifigurázását. A szatirikus hetilapot ezért az Iszlám Köztársaságban már szankciós listára helyezték. „Nem engedjük, hogy a francia kormány túllőjön a célon” – szögezte le az iráni diplomáciai tárca. Az ügyben bekérették a teheráni francia nagykövetet.

Hirdetés

„Az Iráni Iszlám Köztársaság elfogadhatatlannak tartja muszlim, vallási és nemzeti szentségeinek, valamint értékeinek bármiféle megsértését” – tudatta Nasszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő a francia diplomatával az állami televízió közlése szerint.

A Charlie Hebdo szerdán több gúnyrajzot is megjelentetett a MullahsGetOut (Mollák távozzatok) karikatúraverseny résztvevőitől. „Támogatni szerettük volna az irániak harcát a szabadságukért azzal, hogy nevetségessé tesszük az özönvíz előtti vallási vezetőjüket” – olvasható a lap állásfoglalásában.

Az utóbbi időben ismét elmérgesedett a viszony a teheráni vezetés és az európai államok között mindenek előtt az iráni karhatalom országos tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépése miatt.

Iránban tavaly szeptember közepén országos tüntetések robbantak ki egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően, akit az iráni erkölcsrendészet vett őrizetbe, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. Fogva tartása alatt, szeptember 13-án meghalt. Szemtanúk szerint a hatóságok bántalmazták. A tüntetéshullámmal összefüggésben Iránban többeket halálra ítéltek.

A teheráni vezetés álláspontja szerint a tüntetéseket Irán ellenségei szították, ideértve a nyugati országokat és Szaúd-Arábiát is. A megmozdulások elleni hatósági fellépések miatt az iráni biztonsági erők és politikai elit több tagja is nyugati szankciós listára került.

Korábban írtuk