Fotó: ShutterStock.com
Hirdetés

Írországban a választásra jogosult uniós állampolgároknak tizenhárom ír EP-képviselőt kell megválasztaniuk a most még 751 tagú testületbe – ellentétben a jelenlegi tizeneggyel -, de közülük kettő majd csak akkor foglalhatja el a helyét, ha az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból.

A szavazóhelyiségeket közép-európai idő szerint nyolc órakor nyitották meg, és 23 óráig lesznek nyitva. Eredmények csak hétfőn várhatók, miután az összes EU-tagállamban lezajlott a szavazás.

A legutóbbi EP-választáson, 2014-ben Írországban a választásra jogosultak 52,4 százaléka adta le voksát.

Pénteken egyúttal polgármestereket és képviselőket választanak az ország 31 önkormányzatába, és referendumon szavaznak két kérdésről. Az egyik kérdés az, hogy töröljék-e el a válásnak azt a feltételét, hogy a legutóbbi öt évben legalább négy évet különélve töltöttek el. A másik kérdés arra vonatkozik, hogy az ír állam elismerje-e a bármely más országban törvényesen kimondott válást. Eddig az állam azért ismert el csak nagyon kevés külföldi válást, hogy az ír állampolgárok ne éljenek vissza a külföldi válás lehetőségével.