A DR dán közszolgálati televízió megbízásából készült felmérés szerint azonban sem a balközép, sem az ellenzéki jobbközép pártok nem tudnak parlamenti többséget szerezni, ami miatt nagy valószínűséggel a Lars Lokke Rasmussen volt miniszterelnök vezette centrista Mérsékeltek nevű párt játszhatja a mérleg nyelvét a kormányalakítási egyeztetéseken.

Hirdetés

A kormányzó szociáldemokraták az exit poll szerint a szavazatok 23,1 százalékát és ezzel 85 képviselői helyet szerezhettek meg a 179 tagú törvényhozásban. Az ellenzéki jobbközép tömörülés az előrejelzés szerint 73 képviselői helyre számíthat, míg a Mérsékeltek a voksok 9,3 százalékára és 17 mandátumra számíthatnak.

A parlamenti többség megszerzéséhez 90 mandátumra van szükség.

Két-két parlamenti helyet a Dániához tartozó Feröer-szigetek és Grönland képviselőinek tartanak fenn. Mivel a Feröer-szigeteken november elsején emléknapot tartanak, az ott szavazásra jogosult 38 ezer lakos már hétfőn leadhatta voksát.

Korábban írtuk

 A most 44 éves Mette Frederiksen, aki a Szociáldemokrata Párt 2019-es győzelmével Dánia legfiatalabb miniszterelnöke lett, három és fél éven át kisebbségi kormányt vezetett. A parlamenti döntések elfogadásához legtöbbször a baloldali blokkot hívta segítségül.

A kormányfő október elején jelentette be, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak, mert az egyik vele szövetséges párt azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, mivel az korábban nem megfelelően kezelte a dániai nyércállománynak a koronavírus mutációja miatt elrendelt levágása körüli helyzetet.