Konasenkov szerint a rakétacsapást még pénteken mérték egy könyvtárépületre, amely amellett, hogy „zsoldosok” szállása volt, fegyverraktárként is szolgált. A támadás 15 egységnyi haditechnikát is elpusztított.

Hirdetés

A tábornok beszámolója szerint a rakétacsapás megsemmisítette a „georgiai légió” azon fegyvereseit is, akik tavaly márciusban Kijev közelében „orosz katonák brutális megkínzásában és meggyilkolásában vettek részt”

„Az orosz védelmi minisztériumnak minden olyan külföldi zsoldosról van információja, aki orosz katonák meggyilkolásában részt vett. Valamennyiüket eléri a megérdemelt megtorlás” – hangsúlyozta.

A pénteki hadijelentésben a szóvivő az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett veszteségét mintegy 470 főben nevezte meg, akik közül szavai szerint több mint 280 katona és „zsoldos” a Donyeck körzetében folytatott harcokban esett el. Konasenkov egyebek között beszámolt még egy ukrán vezetésipont és három lőszerraktár felszámolásáról is.

A tábornok szerint Bahmutban az orosz rohamegységek tüzérségi és légi támogatással, a szárnyakon légideszantosok által biztosítva folytatták a harci cselekményeket. Közölte, hogy Bogdanivkánál vereséget mértek a Bahmut irányában elindított ukrán tartalékosokra.

Jevgenyij Prigozsin, a város ostromában kulcsszerepet játszó Wagner katonai magánvállalat alapítója a Telegramon hangot véleményének, miszerint Volodimir Zelenszkij röviddel Bahmut eleste után fog parancsot adni a beharangozott ukrán ellentámadásra, mert „szüksége lesz egy nagy győzelemre”

Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán erők éjszaka három pilóta nélküli motorcsónakkal megkísérelték megtámadni a Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli bázisát. Az eszközöket megsemmisítették, áldozatok nem voltak.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy Moszkva környékén őrizetbe vette egy őrző-védő magáncég egyik alkalmazottját, aki arra készült, hogy az ukrán oldalon harcoljon a háborúban, és ehhez társakat is akart gyűjteni magának. A hatóság az Ukrajnával határos Belgorod megyében büntetőeljárást indított két helyi lakos ellen, akik két katonáktól szerzett AK-74M típusú gépkarabélyt és csaknem négyszáz hozzávaló lőszert próbáltak meg eladni.

Korábban írtuk