Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Hirdetés

Steinmeier úgy fogalmazott: a zsidó életek védelme állami feladat, de egyben állampolgári kötelesség is. Az államfő határozottan felszólított Németországban minden embert arra, hogy teljesítse ezt az állampolgári kötelességet. Az utóbbi napok antiszemita incidenseivel kapcsolatban azt mondta, „tűrhetetlen, hogy a zsidók ismét félelmet éreznek, éppen ebben az országban”. Tűrhetetlennek nevezte továbbá, hogy zsidó szülők nem merik a gyerekeiket iskolába küldeni, és hogy a berlini holokauszt-emlékművet a rendőrségnek kell védenie.

„Minden zsidó ember és zsidó létesítmény elleni támadás szégyen Németországra nézve” – szögezte le.

A demonstráción beszédet mondott a Hamász iszlamista szervezet által elhurcolt több túsz hozzátartozója. Sokan izraeli zászlókat lengettek, és „Elég a zsidók elleni terrorból!” feliratú transzparenseket emeltek a magasba. A szervezők szerint 25 ezren vettek részt a demonstráción, a berlini rendőrség 10 ezer résztvevőt becsült.

Néhány órával a tüntetés előtt Olaf Scholz német kancellár részt vett egy új zsinagóga megnyitóján a kelet-németországi Dessauban. Az eseményen a kancellár leszögezte: Németországban zéró toleranciára van szükség az antiszemitizmussal szemben, és az országnak védenie kell a zsidók életét. Felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta az egész világon és Németországban is felütötte a fejét az „antiszemita gyűlölködés és uszítás”.

Korábban írtuk