Fotó: ShutterStock.com/Inna Reznik (illusztráció)
Hirdetés

Vasárnaptól ismét teljes létszámban tanulhatnak együtt az iskolák minden évfolyamán az osztályok, nem korlátozzák tovább az egy tanteremben együtt leültethető gyerekek számát, de a 12 éveseknél idősebb tanulóknak továbbra is kötelező a maszkviselés zárt térben. Emellett gyakran kell szellőztetni, és a szokásosnál távolabb helyezték el egymástól a padokat – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

Visszaáll a hatnapos oktatás is, miután az elmúlt évben általában szünetelt pénteken a tanítás, és bizonyos évfolyamokon és intézményekben csak a hét egyik felében, felváltva vettek részt a jelenléti oktatásban a tanulók, a többiek otthonról, távoktatással próbálták követni a tanítás menetét.

Az iskolaudvarokon tartják majd az uzsonnaszünetet, ott, valamint a testnevelés órákon nem lesz kötelező a maszkviselés. Csak szabadtéri osztálykirándulásokat szervezhetnek, melyeken már beoltott vagy felgyógyult szülők lehetnek a kísérők.

Több napos, szállást igénylő kirándulásra csak a már oltható, 16 évesnél idősebb tanulók mehetnek, közülük is csak azok az osztályok, ahol már legalább 90 százalékban megkapták a vakcinát.

Korábban írtuk

A pedagógusok 81 százalékát vagy beoltották vagy igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, de azok is visszatérhetnek az osztályokba, akik még nem védettek a koronavírus ellen.

Vasárnaptól nem kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az új koronavírus-fertőzések száma, de zárt térben továbbra is kötelező maszkot hordani mindenütt az országban.

A könnyítéseket a rendkívül gyors és sikeres oltási kampánnyal érték el, amely jelentősen visszaszorította a koronavírus-járványt. Jelenleg az egészségügyi minisztérium adatai szerint nincs súlyosan fertőzött „piros” település, egy beduin törzs falva a Negev-sivatagban az egyetlen „narancssárga”, vagyis közepesen fertőzött hely, és csak tizenkét kissé fertőzött „sárga” települést tartanak nyilván a 267 „zöld” város és falu mellett, melyeken alig vagy egyáltalán nincsenek koronavírus-hordozók.

Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 543 094 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 57,46 százalékát jelenti.

A szombati munkaszüneti napon elvégzett, a szokásosnál csekélyebb számú, 11 085 teszt során mindössze 82 vírushordozót azonosítottak. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 2540 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 926 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6334-en haltak meg Izraelben.