Hirdetés

Elmúltál öt, így tudnod kell

A State Farm elnevezésű, önmagát „jó szomszédként” hirdető, jól ismert biztosítótársaság a transznemű fiatalok érdekvédelmi csoportjával, a The GenderCool Projecttel együttműködve kampányt indított azzal a céllal, hogy „az osztálytermek, közösségi központok és könyvtárak könyvespolcain” ott legyenek azok a kötetek, amelyek elősegítik a „tisztánlátást és megértést” a transznemű és nem bináris személyekkel kapcsolatban – áll egy, a Consumers’ Research által megszerzett, az alkalmazottaknak küldött e-mailben. „A projekt célja, hogy javítsuk az LMBTQ+-könyvek elérhetőségét, és támogassuk közösségeinket abban, hogy tudjanak beszélgetni az öt év feletti gyermekekkel” – írta Jose Soto, a State Farm vállalati „felelősségvállalási elemzője”. Will Hild, a Consumers’ Research ügyvezető igazgatója szerint a cég arra kérte az alkalmazottakat, hogy juttassanak el egy három könyvből álló gyermekkönyvcsomagot – egy a transzneműségről, egy másik a „nem bináris létről” és a harmadik a befogadásról szól – a környékükön lévő iskolákba és könyvtárakba. A Hild által a Twitteren közzétett képernyőfotókon a GenderCool csapatának üzenete látható, amely arra bátorítja az olvasókat, hogy „szabaduljanak meg a transznemű gyerekekkel kapcsolatos értetlenkedéstől, szkepticizmustól, aggodalmaktól vagy előítéletektől”. A könyvek bemutatják a gyerekeknek, mit jelent transzneműnek vagy nem binárisnak lenni. „A gender az, amit a szívedben és az agyadban érzel, és lehet, hogy ez nem ugyanaz, mint amit az orvos mond, amikor megszületsz” – áll az egyik nem binárisokról szóló könyvben.

Ha tévedett a doktor bácsi

Eltávolítottak egy transznemű, LMBTQ-párti, óvodásoknak szóló videót – amely szerint az orvos néha „tévedhet” az újszülött nemével kapcsolatban – Maine állam oktatási minisztériumának honlapjáról, miután sok panasz érkezett, hogy nem kisgyermekeknek való. A Freedom Holidays csak egy a mintegy 400 választható oktatóvideó közül, amelyeket a tanárok a koronavírus-járvány alatt készítettek, hogy így segítsenek a többi pedagógusnak a távoktatásban. A videóban, amely kifejezetten óvodásoknak szól, egy tanár először a szabadsághoz kapcsolódó ünnepnapokról szól, ám hirtelen az LMBT+-emberekről kezd beszélni, és kijelenti: „Nem vagyunk szabadok.” Ez­után definiálja a „leszbikus”, „meleg”, „biszexuális” és „transznemű” szavakat, majd elmagyarázza az óvodásoknak, hogy „a transznemű ember olyan valaki, akivel kapcsolatban az orvosok tévedtek, amikor megszületett”. „Amikor egy baba megszületik, az orvosok megmondják a szülőknek, hogy szerintük milyen nemű az a baba… de néhány ember, amikor egy kicsit idősebb lesz, rájön, hogy amit az orvosok mondtak, az nem igaz. Amikor aztán felnőnek, és kimondják, hogy az orvosok tévedtek a nemükkel kapcsolatban, akkor át tudnak váltani arra a nemre, amelyiket magukénak éreznek.” A tanárnő ezután elmagyarázza az ovisoknak, hogy a „pluszjel” az LMBT betűszó végén „olyan más személyekre utal, akik úgy szeretnek, ahogy azt a társadalom nem mindig engedte”. Azt állítja, az ilyesféle tiltások „helytelenek voltak, mert sok férfi van, aki más férfiakat szeret, és sok nő, aki nőket szeret, és sok ember van, aki transznemű”. A klip azzal zárul, hogy a tanárnő elmondja, az óvodások a továbbiakban három híres LMBTQ-aktivistáról tanulhatnak, akik azért „harcoltak”, hogy „azt szerethessék, akit szeretni akarnak”.

Templomi melegfesztivál

A Florida állambéli Naplesben LMBTQ+-konferenciát rendeztek egy templomban 12 és 18 év közötti gyermekek részére. Az eseményt a GLSEN Collier megyei tagozata szervezte. A GLSEN országosan jelen lévő civil szervezet, amelyet 1990-ben egy csoport tanár alapított azzal a céllal, hogy a pedagógusok „kulcs­szerepet kapjanak az LMBTQ-fiatalokat támogató iskolai környezet megteremtésében”. A szervezet „a szolidáris pedagógusok aktivizálására” fókuszál, továbbá „kiterjedt és egyedülálló kutatásokat folytat” az 5–17 éves korosztály oktatásával kapcsolatban. Honlapja szerint a csoport „tanácsot ad, támogatja és kutatja az LMBTQ-diákok, valamint a marginalizált identitású tanulók védelmét célzó, átfogó eljárásmódokat”. A konferencia hirdetménye szerint „lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy megvitassák a napjainkban előttük álló LMBTQ-vonatkozású kérdéseket, miközben magabiztosan vállalják minden identitásukat”. A templomban számtalan szemináriumot tartottak, ezek közt olyan témák szerepeltek, mint a „tiltott melegirodalom”, a „politikai cselekvés és érdekérvényesítés” és a „befogadó szexuális nevelés”. A GLSEN emellett „drag show-t is rendezett néhány helyi drag queen részvételével” (drag queen: női ruhában fellépő férfi).

Korábban írtuk