Az elnök a Fehér Házban tett nyilatkozatában Mike Johnsonhoz, a képviselőház republikánus elnökéhez címezve szavait azt követelte, hogy terjessze szavazásra a jogszabályt, amely – mint vélekedett – megkapná a szavazatok többségét.

Hirdetés

A szenátusban kedden reggel 70 igen és 29 nem szavazat ellenében fogadták el a 95 milliárd dollárról szóló jogszabályt, az összegből 60 milliárd Ukrajna, 14 milliárd Izrael, 9 milliárd dollár a gázai palesztinok segélyezésére, valamint 8 milliárd a csendes-óceáni térségnek, a többi között Tajvannak jutna.

Joe Biden szerint a törvény a sürgős támogatást biztosítja Ukrajna számára, és világos üzenetet küld az ukrán nép, valamint az Egyesült Államok szövetségesei felé. Hozzátette, hogy a törvény elfogadása egyben a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembeni kiállást is jelenti.

Joe Biden rövid nyilatkozatában többek között azzal érvelt, hogy a törvényben Ukrajna számára szereplő összeg jó része az Egyesült Államokban marad és munkát ad amerikaiaknak. Kifejtette, hogy az amerikai hadsereg az Egyesült Államokban gyártott katonai felszereléseket szállít olyan módon, hogy a készleten lévő eszközöket szállítja a tengerentúlra, majd azokat új megrendelésekkel pótolja. Ezzel összefüggésben említette az Arizonában gyártott Patriot-, és az Alabama államban készülő Javelin-rakétákat.

Korábban írtuk

Joe Biden egyben élesen bírálta republikánus politikai ellenfelét és hivatali elődjét, Donald Trumpot, amiért a volt elnök a hétvégén egy kampányeseményen a NATO-ról beszélve úgy fogalmazott, hogy azon tagállamokkal, amelyek védelmi kiadásai nem érik el a GDP 2 százalékát, Oroszország „tehet, amit akar”. Joe Biden szerint ez a kijelentés szembe megy a NATO mint védelmi szövetség elveivel.

Donald Trump még hétfőn közösségi oldalán kijelentésével kapcsolatban magyarázatként azt írta, hogy elnökként megerősítette NATO-t, amikor azt üzente annak a 20 tagállamnak, amelyek nem érték el a 2 százalékos küszöböt, hogy a kötelező védelmi hozzájárulás elmaradása esetén nem számíthatnak amerikai katonai védelemre. Véleménye szerint az erős amerikai sürgetés elmaradása miatt jelenleg kezd hasonló helyzet kialakulni, mint korábban.

Az amerikai hadiiparról John JV Venable, a Heritage Foundation elemzőközpont katonapolitikai vezető kutatója, a légierő korábbi ezredese az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a gyártókapacitások elégtelenek lennének akkor, ha az Egyesült Államoknak egyenrangú ellenféllel kellene harcba bocsátkoznia. Példaként említette, hogy a Patriot-rakéták amerikai gyártási kapacitása évente 300 darab, miközben a közelmúltban volt olyan hét, amikor az izraeli légvédelmet biztosító úgynevezett „Acélkupola” 1200 rakétát használt fel. Megemlítette azt is, hogy az ukrajnai frontról napvilágot látott felvételek szerint akár 30 másodperc alatt használnak fel 30 rakétát, ami azt jelenti, hogy a Patriot légvédelmi rendszer ugyan hatékonyan működik, azonban a 30 másodperc alatt elhasznált mennyiség az amerikai éves gyártási kapacitás 10 százaléka. Elismerte, hogy a Patriot gyártási kapacitás duplájára emeléséről szó van, de megjegyezte, hogy még az a mennyiség is kevés egy egyenrangú ellenféllel szemben.

A Fehér Ház tavaly ősz óta próbálja elfogadtatni a Kongresszussal a 60 milliárd dollárról szóló újabb támogatási csomagot Ukrajna számára, ami katonai és pénzügyi támogatást tartalmaz. 2023 végén az ukrajnai segítségnyújtás korábban elfogadott költségvetési kerete kiürült, így azóta az Egyesült Államok nem küldött fegyverszállítmányt az ukrán hadszíntérre.

Az ukrajnai támogatási csomag elfogadásának feltételeként a Kongresszus republikánus tagjainak többsége azt szabta a Biden-kormányzatnak, hogy tegyen határozott lépéseket az Egyesült Államok határőrizetének szigorítására, a rekord számban érkező illegális bevándorló megállítására.