Az elnök Philadelphiában egy nyilvános eseményen úgy fogalmazott, hogy a palesztin emberek többségének semmi köze a Hamászhoz, és azt mondta, hogy ezek az emberek szintén szenvednek a fegyveres szervezet cselekményei miatt. Amerikai állampolgárok tízezrei vették fel a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal Izraelben, akik segítséget kértek az ország elhagyásához – közölte az Egyesült Államok külügyminisztériuma pénteken Washingtonban.

Hirdetés

A minisztérium szóvivőjének közlése szerint több mint 20 ezren jelentkeztek, ugyanakkor pontos számokat a „folyamatosan változó” helyzetre hivatkozva nem említett. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tárca minden olyan állampolgárt értesít az ország elhagyásával kapcsolatos információkról, aki jelezte érdeklődését. John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora pénteken bejelentette az első, kormány által szervezett bérelt repülőgép indulását, de részleteket nem közölt.

A CNN hírtelevíziónak légiközlekedési források arról számoltak be, hogy a jövő héten mintegy három tucat járat indul, amelyek legtöbbje Tel Aviv és Athén között közlekedik majd, egy részük pedig Szófiába szállítja az Izraelt elhagyni szándékozó amerikai állampolgárokat. Nagy amerikai légitársaságok pénteken azt közölték, hogy Athénból Egyesült Államokbeli célállomásokra kiegészítő járatokat állítanak forgalomba.

Pénteken New Yorkban, fokozott rendőri jelenlét mellett több száz ember vett részt a Hamász korábbi vezetője által meghirdetett, palesztin-párti tüntetésen. Az esemény többnyire békésen zajlott. New York város rendőrsége elővigyázatosságból, minden emberét szolgálatra rendelte és több utcát lezárt a tüntetés biztosítása érdekében. A nagyvárosban Izrael mellett is utcára vonultak tüntetők.

Korábban írtuk

Tüntetések voltak az Egyesült Államok több más városában is, mind a palesztinok, mind Izrael melletti kiállásként. Chicagóban a városi tanács pénteken határozatot fogadott el Izrael melletti kiállásáról, miközben az ülésteremből a rendet megzavaró Izrael-ellenes tüntetőket kellett eltávolítani.