Fotó: ShutterStock.com/Just Another Photographer
London, 2020. április 10.
Hirdetés

Johnson maga is átesett a Covid-19 betegségen, a hónap elején egy hétig kórházban ápolták és három napig intenzív kezelésre is szorult.

A konzervatív párti miniszterelnök, aki március végén kezdődött betegsége óta csütörtök este tartotta először a kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját a Downing Streeten, hangsúlyozta: most első ízben jelentheti ki, hogy a nagy-britanniai Covid-19 járvány már túljutott csúcspontján és lefelé tartó pályára került.

Hozzátette: a kormány a jövő héten átfogó tervet ismertet arról, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni, úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.

Korábban írtuk