A döntés szerint legalább augusztus 31-ig továbbra is kötelező lesz 14 napra karanténba vonulnia azoknak, akik külföldről utaznak be, beleértve a hazatérő kanadai állampolgárokat is. Az országba való belépést már eleve csak azoknak a külföldi állampolgároknak engedélyezik, akik igazolják, hogy beutazásuk feltétlenül szükséges. Ez a korlátozás július 31-ig marad érvényben.

Hirdetés

A korlátozások június 30-án lejártak volna.

Egy korábbi döntésével a  kormány július 21-ig meghosszabbította azt a rendelkezést, amely szerint a feltétlenül szükséges beutazásokat nem számítva zárva marad az Egyesült Államokkal közös szárazföldi határ.

Korábban írtuk

 Aki megsérti a koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések valamelyikét, akár hat hónap elzárásra vagy 750 ezer kanadai dollár (csaknem félmillió euró) pénzbüntetésre ítélhetik.

Kanada márciusban zárta le a határait azok előtt a külföldiek előtt, akiknek a beutazása a „nem feltétlenül szükséges” kategóriába esik. A korlátozás nem érvényes többek között a diplomatákra, a légi járművek személyzetére és azokra, akik érvényes munkavállalási engedéllyel vagy tanulóvízummal rendelkeznek.

 Kanadában eddig nem egészen 104 ezer COVID-19-beteget regisztráltak, a vírus halálos áldozataként 8566 főt tartanak nyilván.